Arról szeretnék beszélni, hogy milyen úton is induljunk el, ha valakin segíteni akarunk, aki bajban van. Tehát egy rövid áttekintés a gyakorlati lelkigondozás munkájában, de ez lehet saját magunk lelki ápolása is. Én most bepillantást engedek abba a munkába, amikor testi vagy lelki nehézségekben, betegségben lévő emberek hozzám jönnek segítségért, - mit teszek.
Meglátjátok, hogy ez nem egy mirákulum (csodatétel) vagy művészeti terapeutika, de még nem is egy iskolázott, analitikus szemmel felmért ismerése a helyzetnek, hogy rögtön mélyre látok és ezután magadom a bölcs feleletet: Nem, igazán nem.
Most inkább megfogom a kezeteket és mint tanulókat, lelkigondozókat szeretnélek bevezetni az én munkámba azzal a vággyal, hogy sokat fogtok tanulni és látni. Nincs más szándékom, mint azt a kulcsot továbbadni amit én minden beszélgetésnél használok és bemutatni azt, hogy Jézus valóban segít. Ennek azonban meghatározott útja van: a lélek gyógyításának módja.
Először is a diagnosztika azután a terápia. Ez minden komoly hívőnek lehetséges - neked is - mindenkinek. Meglátjátok, hogyha az igei vonalat megtaláljuk - mert megvan a pontos Ige szerinti út - akkor megtudjuk, hogy hogyan segíthetünk.
Első rész
Most pedig nézzük az Igét. Ezt már hallottátok tőlem, de most más megvilágításban szeretném említeni. Ennek az Igének különös jelentősége van a lelkigondozásban. Legelőször is ezt nézzük meg, mert e nélkül az Ige nélkül nincs biblikus útja a tanácsadásnak, vagy segítségnek.Ez pedig: az Istenfélelem
Ez a fogalom különféle fontos tényeket tartalmaz, amelyek közvetlenül a témával kapcsolatosak. Számotokra még megjegyzem és azok számára is, akik ezt kazettán fogják hallgatni, hogy ezeket a tanításokat én minden hívőnek odaadom, akik hozzám jönnek beszélgetésre, tanácsra, lelkiápolásra, mert megtapasztaltam, hogy az időm háromnegyed része azzal telik el, hogy egy hosszú információs utat teszek meg a tanácsot kérő testvérekkel, mire eljutnak ahhoz a fontos ismerethez, amely alapján magukat megláthatják. Ha magukat nem látják meg, akkor Isten nem tud rajtuk segíteni.
Ha viszont a kazettákat előre meghallgatják, akkor több ideje van Istennek rajtuk munkálkodni és akkor előkészülve jöhetnek a beszélgetésre.
Tehát, amit most elmondok, az a summája a lelki problémák feltárásának és gyógyításának. Azt is észre fogjátok venni, hogy sok minden feleslegessé válik, sőt a pszichológia többi kellékeiről is lemondhatunk, még a gyakorlati pszichológiáról is. Úgyhogy könnyű lesz áttekinteni sok nehéz esetet és sok sötétségre fény derül, ha kialakul bennünk egy jól megérett benső bibliai látás. Amit én most elmondok, ez módszer, ami elég helyet hagy maga körül a Szent Szellem munkájának az ajándékokon keresztül, mert mindig akadnak helyzetek amikor mi a legjobb módszer birtokában is zavarba jövünk, amikor kizárólag Isten azonnali, aktuális segítsége szükséges, amikor az ismeret nem elég, ami valósággal bevált, csodöt mondhat most, mert hiányzik a teljes áttekintés vagy az oszinteség. Ilyenkor az Úrhoz kiálthatunk bensoleg: „Uram, add a szót a számba! Mutasd meg, mivel állok szemben!"
A lelkiállapot megismerése, a lelkek megkülönböztetése, a bölcsesség beszéde - ezek valóban szükségesek. De senki se csüggedjen el, amikor máson segíteni szeretne, és nem élte át, nem tapasztalta meg ezeket az operáló ajándékokat. A terápiának hosszú útja van. Nagyon sok esetben gyógyuláshoz vezet az, amikor olyan objektív, tanulságos, felismert lépéseket teszünk, amit Isten szava közvetít nekünk.
Kezdjük az Istenfélelemmel. Először is nézzük meg abból a szemszögből, hogy mit eredményez, milyen segítséget nyújt, milyen belátásra visz engem, vagy téged, vagy azokat, akik lelkigondozásra szorulnak. Induljunk ki onnan, hogy mi vagy másvalaki bajban, problémában van és nincs áttekintésünk, se fogalmunk sincs, mi okozhatja.
Feladtam rendelömet és szerettem volna 4-5 hónapot kikapcsolódni, előkészülni életem új szakaszára. Tulajdonképpen nem iskolába akartam én járni, vissza is húzódtam kis lakásomba, ahol bibliai és nyelvi tanulmányaimat végeztem. Azért tervbe vettem, hogy a látogató tanároknál egy-egy órát meghallgatok.
Mint tipikus német mentem Amerikába és állandóan kézzel fogható, biztos dolgokat kerestem. Persze ezt nem kaptam meg a vendégtanároknál. Ok vagy a frontról jöttek, vagy a saját megállapodott jelenlegi munkájukat,vagy kedvenc gyakorlataikat adták közre, eléggé szisztéma nélkül. Én persze teljesen kiborultam. Mondtam is a feleségemnek: mi ez? Tudtommal ez egy elsorendű Bibliaiskola, nem? De ezeket a vendégtanárokat nem bírom már elviselni. Már éppen elhatároztam, hogy nem megyek többet, amikor egy új-zélandi testvérnő jött megtartani beszámolóját, és úgy gondoltam: Na ezt még meghallgatom! Egyszerű háziasszony volt. Végig az Istenfélelemről beszélt, de olyan csodálatos volt, és annyira eltalált engem, hogy hetekig, hónapokig elmerültem ebben a témában.
Gyakorlatilag is elkezdtem realizálni és megpróbáltam mindebből és ami ezzel kapcsolatos, profitálni. Így az Istenfélelem üzenete valóban befolyásolta életemet. Ez a fogalom később is állandóan foglalkoztatott. Lenyűgöző fogalom.
Fél év múlva jöttem rá - miután gyakran mélyen elgondolkoztam rajta -, hogy ez miért is tart engem ennyire a hatása alatt. Ez velem van összefüggésben, én ugyanis legnagyobb részben lelkigondozással foglalkozom. Ezért indulok ki innen.
Eloször is tudjuk az Ige alapján és az onnan vett ábrázolásokból, hogy mi mindent várhatunk el Istentől, ha az Istenfélelmet akceptáljuk és élet-mottónkká tesszük.
A definíció késobb jön. Dávid is így tette, aki annyira fellelkesedett az Istenfélelemtől, hogy mielőtt ezt leírta, először is meg akarta fogni a hallgatókat vagy olvasókat azzal, hogy kijelentette:
„Nézzétek meg, mi mindent kaptok ti, ha Istenfélelemmel jártok!“ Én is így szeretném tenni.
Zsoltárok 128,1-4.
„Mind boldog az, aki féli az Urat: aki az O utaiban jár! Bizony, kezed munkáját eszed! Boldog vagy és jól van dolgod. Feleséged, mint a termő szolo házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül. Ime, így áldatik meg a férfiú, aki féli az Urat!“
Hatalmas kijelentés ez. Ígéret, amely nemcsak pontosan meghatározott, hanem még a jövore is szól. Olyan jól fog menni annak, aki féli az Urat, hogy az öröm, a bőség, az erő egy generációba bele se fér, hanem még az utódok is részesülnek belőle. És itt már felismerhetünk egy összekötő szálat a lelkigondozás felé. Aki ilyen állapotban van, mint ahogy itt az Igében olvastuk, az sosem fog lelkigondozásra szorulni. Mert az Ige azt mondja -a német így fejezi ki- „Wohl dem Menschen, der dem Herrn fürchtet,“ Jól van, jól megy dolga annak az embernek, aki féli az Urat. Tehát: jól megy!
Az Istenfélelemnek a hiánya pedig problémát okoz. A második vers mondja:
„Aki az Urat féli, annak a munkája áldott lesz.“ Sikeres lesz, sikeres lesz a családi életében is. Gyermekei békében nőnek fel -azt mondja- mint az olajfacsemeték,
a béke szimbóluma. Tehát mindenben áldott lesz. Általános, de mégis konkrét ígéret. Olvassuk csak tovább a
Zsoltárok 25,12-15. verseit.
„Kicsoda az aki féli az Urat? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon. Annak lelke megmarad a jóban és magzatja örökli a földet. Az Úr bizodalmas az Őt félokhöz és szövetségével oktatja őket. Szemeim mindenha az Úrra néznek, mert Ő húzza ki a tőrből lábamat.“
Aki Istenfélelemben él, azt az Úr vezeti a titkos és még az egészen belső ügyekben is, közli vele az Ő terveit és szövetségére tanítja. Aki Istenfélelemben él, az tud valamit. Ismerete van, tájékoztatva van, áttekintése van. És a legjobb utat mutatja meg neki az Úr. Nemcsak mutat egy utat, hanem minden lehetséges között a legjobb utat mutatja meg.
Ismételjük meg! „Ilyen áldásokban részesül az az ember aki féli az Urat.“
Észrevesszük testvérek, hogy az Istenfélelem egy fajsúlyos anyag? Ami hatalmas erőáradatot tesz szabaddá ami nemcsak a saját életünkben mutatkozik meg, hanem az egész családra kihat. Ebben valóban kell lenni valaminek, amit Isten arra készített, hogy itt, minden többi ígéretét felülmúló áldásokat osztogasson.
Viszont ott, ahol az Istenfélelem nem található, vagy hiányos, ott bizonyára ezek az áldások is hiányozni fognak. Ha deficitben vagyunk, vagy bárki, aki hozzánk jön, kezdjük a jó dolgoknál: gazdagság, család, tulajdon, sikeres munka, egészen a súlyos problémákig - mint a depresszió, szenvedélyek, stb. Akinél bajok vannak, annál egész biztos, hogy hiány van az Istenfélelemben, vagy legalábbis összefügg ezzel.
Olvassuk a Zsoltárok 112,1-3-ig:
„Dicsérjétek az Urat! Boldog ember az, aki féli az Urat, és az Ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik. Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad.“
Zsoltárok 154,19.
„Beteljesíti az Őt félőknek kívánságát, kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket.“
Ha mi valóban Istenfélelemben vagyunk, akkor mi elvárhatjuk, hogy meghallgassa imádságainkat és kiáltásainkat. Ez azokra vonatkozik, akik az Igében olvasottakkal ellentétben bajokkal vannak tele és azt mondják, hiába kiáltottam, az Úr nem hallgatott meg. Ilyenkor feltételezhető, hogy az Istenfélelmének hiánya áll fenn. Mert aki Istenfélelemben él és kiált az Úrhoz, annak az Úr megadja kérését.
Olvassuk a 147. Zsoltár 11. versében:
„Az Istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az Ő szeretetében bíznak.“
Egyszerűen gyönyörködik bennük. Ezek az Ő kedvencei.
Ap.csel. 10,35.
„Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte az, aki féli Őt és igazságot cselekszik.“
Minden nép között meglátja Isten azt, aki féli Őt.
Következő Igénk a Példabeszédek 10,27.
„Az Úr félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.“
Egészen idáig vezet az Úr félelme. Aki ebben van, az átéli, hogy Isten az Ő életét védi, vigyáz rá és napjait meghosszabbítja.
Példabeszédek 14,26.
„Aki az Urat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az.“
Aki az Urat féli, annak erős oltalma Ő és gyermekei is oltalmazva vannak.
Ezt találjuk a 27. versben:
„Az Úrnak félelme az élet forrása, a halál csapdáinak kikerülésére.“
Ha ezt mind a lelkigondozó fülével hallgatjuk, akkor kicseng ezekből a lelkigondozó számára szükséges alapelv. A legtöbb ember, aki hozzánk jön, bizonytalan és fél. Véde-lem hiányában érzi magát. Nem érez oltalmat, sőt, inkább üldözöttnek érzi magát, mert náluk egy fajsúlyos dolog hiányzik. Ha ők Istenfélelemben lennének, akkor ők biztos bástyában lennének, vastag fallal körülvéve, valóban Krisztusban, fenn a magas hegyen, az ellenség számára elérhetetlen helyen. De nemcsak ők, hanem még gyermekeik is. Mert ez Isten ígérete. Isten számára az Istenfélelem olyan fontos, oly kellemes, oly kedves és Őt annyira megörvendezteti, hogy az ilyen személy számára nemcsak pillanatnyi örömöt, békét és áldást ajándékoz, hanem az egész életét felruházza.
Az Úr félelme tehát az élet forrása. Akik hozzánk jönnek, azoknak hiányuk van az életben. Életük elromlott élet, beteg élet, hiányos élet, nyomorúságos, boldogtalan élet.
Olvassuk tovább az Igét, Zsoltárok 34,10.
„Féljétek az Urat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az Istenfélők.“
A lelkigondozás folyamán találkozunk külső hiányosságokkal. Például anyagi nehézségek, munkahelyi problémák, de ahol Istenfélelem van, ott az Úr átsegít. Ő nem hagyja abba a segítséget ilyen helyzetekben sem. Teljes ellátást ígér az Őt félők számára.
Zsoltárok 34,8. versben ezt olvassuk:
„Az Úr angyala őrt áll az Istenfélők mellett és megmenti őket.“
Aki Istenfélelemben él és jár, az még ha nehézségekbe kerül is, az Úr angyalai körülveszik és kisegítik a bajaiból.
Keressük meg a Zsoltárok 103,11. és 17. versét:
„Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött,
olyan nagy a szeretete az Istenfélők iránt.“
17. vers:
„De az Úr szeretete mindörökké az Istenfélőkkel van.“
Természetesen drága testvérek a legnagyobb lelkigondozással sem kerülhetjük el azt a tényt, hogy mi kegyelmet kínálunk fel és nem saját teljesítményt, nem saját erőt, hanem Isten kegyelmét. A kegyelem az egyetlen element, egyetlen eszköz, egyedüli elv, ami a szegényeken, betegeken, zavarban és bajban lévő embereken segíteni tud.
Ha kegyelmet elfogadják, akkor segítséget kapnak. Ha nem, akkor nem kapnak segítséget. Így ezzel meg is találtuk a kulcsot. A kegyelem annak számára lesz elérhető, aki féli az Urat.
Az imádság minden formája, fajtája, amit aktívan teszünk, minden oldás, kötés, vagy pszichológiai kezelés, vagy szellemi jó hatás, vagy méltányos lelki metódus, amit alkalmazunk - nem működik ha nincs kegyelem. Akkor viszont működik, ha az Istenfélelem akceptálva van. Tehát a mi lelkigondozási eljárásunkban -akár magunkon, vagy máson- figyeljünk arra, hogy ezeket a fogalmakat megvalósítsuk a gyakorlatban. Másokat pedig vezessünk rá annak elismerésére, hogy igenis az Úr félelmében kell élni, de ha eddig megvetették, akkor most bűnbánatra van szükség és komolyan el kell ismerniük: „Igen, nekem bűnbánatot kell tartanom!“ Ha ezt ő megteszi, kegyelmet kap abban a pillanatban.
Aki nincs Istenfélelemben és nem vallja meg és nem mondja, hogy: -„Igen, eddig nem tettem -belátom- az Istenfélelmet eddig elvetettem, szégyent hoztam az én Uramra, de most bűnbánatot tartok.“ Aki ezt nem teszi, semmiképpen nem kap kegyelmet.
Persze, ha csak takaródzunk vele, akkor lehet a kegyelemről végnélkül beszélni -az életem csupa kegyelem, valóban szükségem van a kegyelemre, én csak kegyelemből élek -de mindez csak egy verbális teljesítmény marad, ami semmihez sem vezet, ha hiányzik az Istenfélelem.
Malakiás 3,16-17.
„Amikor erről beszélgettek egymás között, azok akik félik az Urat, az Úr figyelt és meghallotta és beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik Őt félik és megbecsülik nevét. Az én tulajdonommá lesznek, -mondja a Seregeknek Ura- azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli Őt.“
Az Istenfélők megállapítanak valamit, és az Úr felel arra. Az Istenfélők megállapítják, hogy az Úr őket ismeri és be vannak írva az Úr előtt és azt mondja:
„Ti vagytok az én tulajdonom, akármi történjen is veletek, megkíméllek, úgy mint ahogy valaki megkíméli a fiát. Ti vagytok az én kedvenceim.“
De ez mind csak kiindulás az ígéretekböl, ami az Istenfélelemmel függ össze.
Most pedig nézzük meg, mi a lényege az Istenfélelemnek. Az Ige definiciója igazán pontos és nem homályos. Azután pedig a háttért vizsgáljuk meg, hogy átmehessünk a gyakorlati lelkigondozáshoz. Lépésről lépésre megyünk, hogy meglássuk hogyan kapunk világosságot egy normális esetben és hogyan lehet megoldani a problémát. Mi a terápia?
Az Istenfélelem meghatározását két helyen találjuk meg.
A Példabeszédek 8,13. és a Zsoltárok 34,10-14. verseiben.
„Az Úrnak félelme, a gonosznak gyűlölése. A kevélységet, a felfuvalkodást,
a gonosz útat és az álnok szájat gyűlölöm.“
Zsoltárok 34,10-14.
„Féljétek az Urat ti szentjei, mert akik Őt félik, nincs fogyatkozásuk. Az oroszlánok szűkölködnek és éheznek, de akik az Urat keresik, semmi jót nem nélkülöznek. Jöjjetek fiaim, hallgassatok rám, megtanítlak titeket az Úr félelmére. Ki az az ember, akinek tetszik az élet és szeret napokat, hogy jót láthasson? Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól és ajkaidat a csalárd beszédtől. Kerüld a rosszat és cselekedjél jót, keresd a békességet és kövesd azt.“
Ez a kulcs! Mégegyszer olvassuk el a Példabeszédek 8,13-at!
„Az Úrnak félelme, a gonosznak gyűlölése. A kevélységet, a felfuvalkodást,
a gonosz útat és az álnok szájat gyűlölöm.“
Figyeljük csak, mit jelent az Istenfélelme? Az Ige itt olyan határozottan kiemeli a lényegét és úgy megerősíti, hogy ettől valóban elvárjuk, hogyha a feltételt betöltjük, akkor jól élhessünk és szép napokat láthassunk. Ki nem akarja ezt?
Mindnyájan ezt akarjuk, és azok is ezt akarják akik hozzánk jönnek. Itt fedi egymást a kívánság és az ajánlat.
Olvassuk el a Zsoltárok 34,14-15. verseit.
„Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól és ajkadat a csalárd beszédtöl. Kerüld a rosszat és cselekedjél jót, keresd a békességet és kövesd azt.“
Ez a két Ige pontosan meghatározza, hogy mi a lényege az Istenfélelemnek. Ha egymással összevetjük, akkor négy kijelentést kapunk, amely nagyon gyakorlati, megfog-ható. Az Istenfélelem hatalmas teherbíró képességű, lenyűgöző fogalom. Azt gondoljátok, hogy túlzok, de mutatok még néhány Ige részt és meglátjátok, hogy maga a Biblia milyen fontosságot tulajdonít neki és akkor senkinek sem lesz az az érzése, hogy túlhangsúlyozom.
Legelőször is azt mondja az Isten Igéje: „Az Istenfélelemben irtózat, gyűlölet és megvetés van - a büszkeség, az önteltség és elbizakodottság-gal szemben. Úgy is mondhatom, az Istenfélelem egyenlő a vágyakozás az alázatra, alázatra törekvés, alázatban való élés. Irtózat és félelem minden beképzeltségtől, büszkeségtől és elbizakodottságtól.
Másodszor, az Istenfélelemnek egy fontos része, hogy mi a békességet keressük, söt kimondottan törekszünk rá, nemcsak keressük. Az Ige azt mondja, hogy keresse és kövesse. Tehát nem elég csak keresni - ez túl előkelő. A békességet keresni semmi különöset nem jelent Isten szemében. Az igazság keresése sem tesz az Úrra különös benyomást. Sok filozófus egy életen át keresi az igazságot, de hagyjuk ezt most nyitva. Erre nem lehet csak úgy megfelelni.
Tehát a békességet nem csak keresni kell, hanem arra törekedni, küzdeni érte, meglátni, hogy miképpen érhetem el azt, hogy a békesség létrejöjjön. Minden erőm, energiám arra fordítom - ez jelenti: törekedés a békességre.
Az Istenfélelemben hatalmas vágy, erős vonzódás van a békesség megvalósítása után. „Bodogok a békességre igyekezők.“ A helyes fordítás szerint:
„Boldogok, akik a békességet létrehozzák, a békesség teremtők.“
Ez azt jelenti, hogy boldogok azok, akik allergiásak a diszharmóniára, a szakadásra, az elválasztottságra, a rombolásra, akik nem jól érzik magukat, ha nem vagyunk egyek szívben, lélekben; akik az összekötést keresik és az egységen munkálkodnak. Ezek a békességre igyekezők!
Harmadjára nagyon praktikus dolog következik: Aki az Istenfélelemben él, az külön gondot fordít a nyelvére, vigyáz, hogy az ő szája és nyelve ne szóljon károsat, fordítottat, ámítót. De nemcsak arra vigyázunk, hogy károsat ne mondjunk, hanem minden gonosz szótól óvakodunk és különös előszeretettel vagyunk az igazság iránt. Persze nemcsak úgy, mint a parancsolatokban, ahol csupán annyi volt a követelmény, hogy ne hazudj. Ezt nekünk különösen úgy kell érteni, hogy semmi rossz ne hagyja el ajkainkat. Nyilvánvalóan lehet úgy formálni szavainkat, hogy nem hazudunk ugyan, de mégis rombolunk. Sőt, a teljes igazságot is mondhatjuk, nem mást, mint tiszta igazságot, s ezzel mégis ölünk. E magas mérték szerint a nyelvünket valóban úgy kell használnunk, hogy építsünk, semmi ferdített vagy színezett ne hagyja el szánkat, amely minket igazol, de másokat befeketít.
Még a hangsúlyt se toljuk el, hanem legyünk szelídek, indulatmentesek, felebarátaink számára a jót munkáljuk. Persze, nem kell hízelegni, hanem őszintén a jót tenni. Ez egy igen lényeges tanács.
A negyedik pedig konkrét utasítás. Minden, ami rossz, attól óvakodjunk, tartsuk távol magunktól, s valóban a megismert jót keressük. A jót, amit eddig felismertünk, azt tegyük. Az Ige nagy nyomatékot helyez a Prédikátor könyve utolsó rész utolsó versében erre. Salamon összefoglal mindent, amit egyáltalán tanulni lehet. Ő sokat tanult. Azt mondja: „Mindezt hallva, a végső tanulság ez: Féld az Istent és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek a fő dolga, mert Isten megítél minden tettet, minden titkot, akár jó, akár rossz az.“
Mindezt hallva a végső tanulság ez. A Prédikátor könyve 12,15-ben olvassuk,
ez a képlet, ami a matematikában is minden titkot összetart. Tehát azt mondja, mindezt hallva, a végső tanulság ez: „Féld az Isten és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek a fő dolga.“ Ez az Ige azt mutatja nekünk, hogy az Istenfélelem még a parancsolatoknál is fontosabb, vagyis előtte áll. Nincs ellentétben a parancsolatokkal, hanem összefüggésben van vele. Olvassuk el mégegyszer: „Mindezt hallva, a végső tanulság ez: Féld az Istent és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége.“
Észrevehetjük, hogy az Istenfélelem milyen mérvadó szerepet játszik. Ha az Ige ezt ennyire kiemeli, akkor ez egyvonalban van a tíz parancsolattal.
Talán azt kérdezitek, akkor hát mi a különös az Istenfélelemben?
Mi már felvázoltuk azt a négy különféle tartalmat, de talán mégsem vagytok úgy igazán meggyőződve felőle. Azt mondhatjátok, hogy igen, benne vagyok, ezek fontos utasítások, de hol van benne az a különös? Miért olyan különös éppen ez a négy parancsolat? De ezt nem is olyan nehéz megérteni. Ebben a négy parancsolatban elénk tárulni látjuk Isten karakterét, Isten lényegét. Ami pedig ennek ellentéte, az az ördög karaktere.
Ha az Úr lényét tekintjük, akkor arra gondolunk, hogy: igazság, szeretet, szánalom, kedvesség, mindenütt-jelenvalóság - ez helyes. De van egy más módja is, hogy Isten természetét megismerjük: az, ha mi az Ő ellentétjét elemezzük. Hogy mutatja be az Ige az ördögöt ? Ő a hazugság atyja! Nem állt meg soha az igazságban! Azért jött, hogy lopjon, öljön, és pusztítson! – mert felfuvalkodott a mennyben. A büszkeség és felfuvalkodás, a legeredendőbb ördögi természet, vagyis eredendő bűn, ami már a mennyei szinten felütötte a fejét. Ezért deffiniálja az Íge az Istenfélelmet úgy, hogy az = a gonosz gyűlölésével: „ ... a kevélységet, a felfuvalkodást, a gonosz utat, és az álnok szájat gyűlölöm!“ (Pélad. 8:13.)
Ja, kérdezzük: Mi ennek az oka? Az ok ott lehet, hogy mi csendben, valahol a gonosszal szövetkezünk. Akaratlanul olyan síkra kerülünk. Pl: Egy kis finom hazugsággal, ellenszenvvel vagy ítélkezéssel, amely nem az Úr területe, s ezért nem vagyunk az igazságban. A beszédünk, a hangsúly elbillentése, a túlzások, a színezések a saját előnyünkre - ezek tényeket ferdítenek el, szétszakítanak, elválasztanak, elrejtenek, beburkolnak, de mindez: hazugság. Az ilyen hívőre az Úr nem adhat olyan mértékben áldásokat, mint ahogy szeretné.
Az ördögröl azt olvassuk, hogy felemelte magát, felfuvalkodott. Ez volt a legelső megmozdulása. Anti-krisztusi természet, ami őt ördöggé tette. Felemelte magát, felfuval-kodott, beképzelt lett - ez volt az Istentől való elválás pillanata. Isten igazságot
és alázatot akar. A hazugság, felfuvalkodottság és büszkeség összetartozik.
A büszkeség nem más mint egy alkalmzott hazugság. Ha mi büszkék vagyunk, akkor a meglévő tények ellen vagyunk és beképzeltek olyan valamire,
ami nincs is meg. Tulajdonképpen hazudunk. De azt is tartalmazza, hogy elválunk Istentöl.
A büszkeség = önállóságra való törekvés, magát függetleníteni akarja, magát elválasztani Tőle.
A harmadik pont a békességre igyekvés, törekvés. Az ördögöt azért hívjákördögnek, mert ő egy elválasztó. A görög szóból ered: diabolos = elválasztó. Minden rossznak az alaptulajdonsága, hogy elválaszt, részre oszt, szakít, diszharmóniát teremt.
Ha ezen a vonalon mozgunk, mint hívök, ne csodálkozzunk, hogy alig történik valami. Mondjuk alkalomadtán van egy-egy imameghallgatás, s az áldás inkább kivétel, mint megszokott. Mi mindent megtehetünk, minden jó ajánlatot is elfogadhatunk, de mindez üres forma marad, ha mi egyetlen helyen is a gonosznak helyet adunk. Ha mi másokról elmarasztalóan beszélünk, uralkodni akarunk, akkor -még ha a vélt igazsággal takarózunk is- romboló munkát végzünk. Ez érvényes nagyban és kicsiben.
A negyedik pedig ez: jót tenni. A meglévő ismeret szerint, valóban jót tenni és a gonoszt kerülni. Az ördög lényéhez még annyit, mint megkülönböztetés, hogy róla, mint a gonoszról beszélünk, lénye átitatott gonoszság. Az Úr lénye viszont ennek az ellenkezője. Az Istenfélelem, amit ebbe a négy nagy utasításba foglal az Ige, ez Isten programja velünk, amellyel szándékát és célját akarja végbevinni.
1. A jót tenni.
2. A békességet keresni és követni.
3. Alázatban járni.
4. Hazugságot kerülni.
Ez a négy, együtt a tíz parancsolattal adja meg életünk erkölcsi bázisát.
Ez a négy utasítás, ami az Istenfélelemben van -még hozzáfűzöm gyorsan- ezt mind tartalmazza az Újtestamentum is. Idő hiányában az Igéket nem sorolom fel, de a Római levélben, Péter levelében, az Ap.Csel-ben, de az egész Újtestamentum szellemében megtaláljuk az Istenfélelem lényegbevágó fontosságát.
Szeretném, ha meglátnánk azt, hogy Isten ezen az alapprogramon keresztül szeretne befolyást gyakorolni ránk és az emberekre. Ha ezt belátjuk és tesszük, akkor lehetővé válik, hogy az Úr megáldjon minket. Jogi alapot adunk az áldáshoz. Másképp azonban ez nem megy. Természetesen a kegyelmet nem lehet kiérdemelni, mert akkor az már nem volna kegyelem, de kegyelem csak ott lehetséges, ahol mi azt akarjuk, és ki tudjuk mondani: Igen, ez az a színvonal, ez az a mérték, ami részemre érvényes. Másképp nem megy.
A gyakorlati oldalát nézve az Istenfélelemhez tartozik a tíz parancsolat is. De az Istenfélelem mint fogalom, sokkal igényesebb, alaposabb, mint a tíz parancsolat.
A tíz parancsolatban nincs benne, hogy légy alázatos. De ahhoz, hogy az isteni igazságot megértsük és elérjük: a „légy alázatos“ sokkal többet ad, sokkal többet mond, mint az a követelmény, hogy ne hazudj. A hazugság csak része annak a követelménynek, hogy légy alázatos. A tény az, hogy az Istenfélelem közelebb áll Isten lényéhez mint a tíz parancsolat. Az Istenfélelem magában hordozza a tíz parancsolatot. Poláris, mert egyszer mondhatjuk: általános, azután mégis ha egyenként nézzük a tíz parancsolatot és összekötjük az Istenfélelemmel, akkor élővé válik, világos, áttekinthető lesz. Pl. itt van, hogy „Ne Lopj!“ Ha mi összekötjük azzal a kijelentéssel, amit az Istenfélelemre vonatkozóan olvastunk, akkor érthető lesz számunkra.
Tehát: Ne lopj! Ne lopj, mert az Isten akarata, hogy te a jót tedd és kerüld a rosszat. Ne lopj, mert ez ellenkezője annak, hogy légy alázatos és megelégedj azzal, amit az Úrtól kaptál. Ne lopj, mert ez az Istennel való kapcsolatodat megrontja. Ne lopj, mert ez a sátán természete, aki kezdettöl fogva vétkezik. És így tovább, mondhatjuk ezt végig, minden parancsolattal.
Az Istenfélelem valóban az aminek Salamon nevezte. És ez abszolút tökéletes mérték a tíz parancsolattal együtt. Nem konkurálnak, hanem öszetartoznak.
A tíz parancsolatról nem kell beszélni - ismerjük, de az Istenfélelem az a fogalom, amiről beszélnünk kell.
Gondolom, ti is úgy voltatok, mint én, hogy az Istenfélelmet valami régi középkori kifejezésnek éreztétek. Ez valami jámbor, kegyes, áhitatos, hitre emlékeztetö fogalom lehet, valami homályos, idejét múlt szó, amit valahogy másképpen kellene kifejezni. De nem.
Az Istenfélelem teljesen világos, érthető, mai fogalom. Azt azonban jegyezzük meg, hogy az istenfélelemnek nincs köze a félelemhez. Félni, félelem nem tartozik ide. Az Istenfélelem azt jelenti, hogy az Urat tisztelni, respektálni (tiszteletben tart, becsül, értékel, méltányol) abban, amit Ő tőlünk követel.
Tehát az „Istenfélelem“ = az Urat tisztelni és respektálni abban, amit Ő tőlünk kér és ezt komolyan venni. Ami pedig velünk történik a mindennapi életünkben, azt szükséges az előbb említettekre visszavezetnünk.
De hogyan is jutunk el ide, az Istenfélelemhez? Egyszerűen. Amit az Istenfélelem követelményében és lényegében tartalmaz, az olyan magas, hogy saját magunktól nem tudjuk elérni. Nem, ez nem megy. Hanem engedjük magunkat megajándékozni. És egyszerűen, bármennyire is kellemetlenül hangzik - nem tudok jobb tanácsot adni, mint azt, hogy kérjétek az Urat: Uram, adj nekem Istenfélelmet! Add, hogy e szerint viselkedhessek, hogy beismerjem ellenállásomat, hogy vágyakozzam a Te félelmed után, hogy engem foglalkoztasson, hogy fontos legyen számomra. Ajándékozz meg ezzel Uram, és add meg, hogy bevezessem a mindennapi életembe! Ezt naponta kell kérnünk. Ha mi erre törekszünk, ha mi ismételten az Úrhoz megyünk evégett és egész szívünkkel akarjuk ezt, akkor valami nagyon érdekes dolog fog történni, amit az Igéböl máris felolvasok:
Példabeszédek 2,1-6-ig.
„Fiam! Ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolataimat elrejted magadnál. Ha figyelmezetetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet értelemre. Igen, ha bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt és mint a kincseket kutatod azt, akkor megérted az Urnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz. Mert az Úr ád bölcsességet, az Ö szájából tudomány és értelem származik.“
Elég komplikált összeállítani ezekből az elvont fogalmakból, mint bölcsesség, Istenfélelem, tudás, megértés, értelem, az egyszerű lényeget, de az Ige azt mondja: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.“ Talán ez azt is jelentheti logikusan, hogy a bölcsesség fontosabb, mint az Istenfélelem. De valójában a bölcsesség = Istenfélelem a gyakorlatban.
Tehát, ha mi bölcsek akarunk lenni, mert az Istenfélelem értelmezése úgy
az Ó-, mint az Újtestamentumban azt jelenti: cselekedni azt amit felismertünk. Bölcsesség = cselekvés, a meglévő ismeret szerint. Ekkor érthető az, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.
Visszatérve a felolvasott Igéhez, a 4. vers: ha mi bölcsességre törekszünk, ezért imádkozunk és mint kincset keressük, kutatjuk, akkor érdekes -de minden fordításban így találtam- akkor meg fogjuk érteni az Úr félelmét. Meg kell értenünk, mielőtt megkapjuk.
Először is látnunk kell ennek a mélységét. Csak ezután fog minket igazán érdekelni. Csak ezután fognak a mi gondolataink, vágyaink ráirányulni, csak ekkor nem fognak békében hagyni, mert észrevesszük, hogy erre szükségünk van. Akkor áttekintést kapunk és rájövünk, hogy az Istenfélelem közvetlen az Isten lénye mellett foglal helyet. A sátán szándéka pedig pontosan az ellenkezője. De mi ezek után vágyakozni fogunk arra, hogy ne csak úgy külsőleg engedelmeskedjünk, vagy imádkozzunk, ne csak kötelességből olvassuk az Igét, vagy tegyünk bizonyságot, ne csak színből vagy kényszerből rendeljük magunkat alá, stb., hanem észre fogjuk venni, hogy az Istenfélelem annyira szívén van az Úrnak, s annyira ellentétben van a gonosszal, hogy egyedül csak azért, hogy Istennek tetsszen, akarni fogjuk.
Ha mi ezt megértettük, akkor Isten-ismeretet találunk, az Úr bölcsességet ad, mert az Ő szájából értelem és ismeret származik.
Aki az utolsó összefüggést ebben a szellemi vezérképletben megértette, az csodálatos, torzíthatatlan, rendezett képet kap, amikor a különböző tanítások szelei jönnek. Mert nem inog meg a különböző tanítások hatására sem, ilyen-olyan áramlatok sem befolyásolják, hanem erősen áll, és a lényegnél marad. A központi igazságból a többi igazságokat is levezeti. Sőt, a mi értelmünk is szoros kapcsolatban van az Istenfélelemmmel, mert elkezdünk világosabban gondolkozni, logikusan gondolkodni, bölcsek leszünk, a gondolatok tömegét -legyenek azok ajánlat, tanács, tudás vagy kér-dések - mindezt értelmesen, logikusan fogjuk tudni rendezni. Áttekintésünk lesz, ezáltal bizonyságot kapunk. A valóban fontos lesz a fontos, a másodrendű dolgok pedig tovább esnek. Így konszolidálódik, szilárdul meg a mi életünk, s mindezt az Istenfélelem cselekszi. Éppen ez játszik nagyon lényeges szerepet a lelkigondozásban.
Most pedig szeretném elmondani, hogyan tudjuk a lelkigondozói munkát folytatni az Istenfélelem megértésének bekapcsolásával.
Induljunk ki egy gyakran előforduló, praktikus esetből. Valaki hozzánk jön és segítséget kér, megoldást problémáira. Az illető elmondja, hogy öt évMost pedig nézzük meg, mi a lényege az Istenfélelemnek. Az Ige definiciója igazán pontos és nem homályos. Azután pedig a háttért vizsgáljuk meg, hogy átmehessünk a gyakorlati lelkigondozáshoz. Lépésről lépésre megyünk, hogy meglássuk hogyan kapunk világosságot egy normális esetben és hogyan lehet megoldani a problémát. Mi a terápia?e tértem meg, sok problémám volt, de azután a legtöbb megoldódott, eltűnt. Dicsősség az Úrnak! Viszont az utóbbi 2-3 évben észrevettem, hogy beteges félelem van bennem, ha kutyát látok, különösen, ha a közelemben van. A második problémám kissé komikusnak tűnik, de szörnyen gyötör, hogy mások társaságában ennem kell. Zavarban vagyok és félek. A harmadik problémám az, hogy alvászavaraim vannak.
Ha ezt így halljuk, akkor bensőleg az Úrhoz kiáltunk: „Uram add most nekem a bölcsesség és ismeret szavát!“ S akkor elbeszélgetünk. Persze olyan reakciónk is lehet, hogy - hát inkább menj el a lelkipásztorhoz.
Amikor a pásztor meghallja ezt az esetet, azt mondja - na, de ilyet! Ilyennel még eddig nem találkoztam. Hasonló volt már sok, legfeljebb más sorrendben, más zavarokkal. Szóval a pásztor sem tud segíteni, de ő ismert egy áldott testvért, egy másik lelkigondozót a környéken, így aztán azt mondja: Tudod mit, kedvesem, menj el ehhez a testvérhez, én hallottam, hogy őt Isten ajándékokkal ruházta fel. Bizonyára megmondja a baj okát.
Hát így is történt. A testvér el is ment ehhez a lekigondozóhoz és ő valóban komolyan foglalkozott ezzel a testvérrel. Végül is az eredmény az lett, hogy egy tünet megszünt. Persze egyikük sem tudja, hogy miért, de örülnek. Igaz, hogy két baj még maradt, de legalább egy már eltűnt.
Ez a beteg testvérünk azonban teljesen szeretne megszabadulni, ezért legkésöbb fél év múlva tovább keresi a szabadulás útját, s talál egy imacsoportot, akik valóban ko-molyan foglalkoznak vele. De mivel hamar nem születik megoldás, azt mondják az imádkozó testvérek, hogy szerintünk te démonikusan vagy megterhelve, legjobb, ha hozzánk jössz egy hétre, és mi majd minden nap imádkozni fogunk, s ezeket a démoni szellemeket, amelyek az álmatlanság, kutyás dolog, evési zavarok, stb. mögött vannak, kűüzzük.
A testvér el is megy, mint ahogy ez leggyakrabban megtörténik és a negyedik napra már azt lehet mondani, hatalmas a győzelem, mert a félelem eltűnt. Már csak egy prob-léma maradt, ami megoldásra vár.
Sajnos ez egyszerűen nem tűnik el. Erre azt a tanácsot kapja: Az Úr a te esetedben bizonyára később fog felelni, de előbb-utóbb átéled hogy az Úr megszabadít.
Ilyen tanácsadást már én is használtam, és ahogy a leggyakrabban előfordulni szokott - a tünet nem szűnik meg. Sőt, az első visszajön, aztán a második is, és a harmadik is. Vagy úgy, hogy csak a második jön vissza, de a harmadik helyébe egy új lép. Vagy az első tűnik el, de a másik kettő erősebb lesz. Így történt itt is.
Azonban ne hallgassuk el, hogy sok szép esetben valóban sikerül az első lelkipásztornak, vagy a másodiknak, vagy az imacsoport közbenjárásával teljes segítséget nyújtani. Ezt valóban megteszi az Úr, mégis sokszor előfordul, hogy ez nem történik meg. De tudnunk kell, hogy extrém esetek is vannak, amikor az imacsoport a negyedik este után még mindig nem jut eredményhez. Ekkor az imádkozók a előző generációknál keresik a bajt, sok kacifántos teóriákat gondolnak ki, pl. hogy még nem teljesen világos az eset, mert nincs teljes bepillantásuk az utolsó átok, vagy okkult kapcsolatba, stb. Ha ez sikerülne, ha az Úr azt kijelenti, akkor igazán győzelmünk lesz. Vannak imacsoportok, akik ugyan kezdetben egyszerű igei alapon dolgoztak, de később odajutnak, hogy komplikált utakba keverednek kétségbeesésükben és minden problémásabbnak tűnő vagy átláthatatlan esetnek azonnal démonikus hátteret tulajdonítanak.
Értitek mire gondolok? Természetesen sok esetben valóban van démonikus háttér, de szabadulásnál nem szabad, hogy csak annak essünk neki, hol a legközelebbi gonosz lélek, hogy azt kiűzzük. Ez így nem megy. Hanem először is tisztázzuk az esetet bibliai alapelv szerint a szellemi életre vonatkozóan. Tegyük fel a kérdést: Milyen szellemi jogosultság fordul itt elő? Hogy aszerint imádkozhassunk és így az esetleg fennálló démonikus erőket leleplezhessük és elűzhessük.
Ha csak azt vizsgáljuk, hogy melyik probléma démonikus eredetű és melyik nem az, az egyik esetben kérjük az illetőt, hogy bűnvallomást tegyen, a másik esetben pedig a szellemi erőket kezdjük kiűzni, vagy megkötni, ez nem elég és nem helyes. Ez primitív módja a lelkigondozásnak. A helyes út az, amit az Istenfélelem megértésén keresztül megláttunk. Ennek kell jelentőséget nyernie.
Nekünk áttekintésre van szükségünk ahhoz, hogy ilyen komplikált esetben -amit most példának el is mondtam- biblikus utat, igei megoldást találjunk. Ez által olyan esetben is, amikor ajándékok nem működnek, vagy csak hiányosan van meg - mégis eredményhez juthatunk. Véleményem szerint az elém táruló szenvedő alanyok problémáinak legtöbbje
-és lehet a miénk is- a sötétség világának ajánlatai.
És valóban a legtöbb esetben mi magunk szolgáltatunk alapot annak, ami tönkre tesz. Fogalom szerint azonban élesen el kell választanunk a feladót, aki a sötét életkörülmények okozója, a tünetet és a prob léma hordozóját egymástól.
Ha ezt felimertük, akkor rá kell jönnünk arra, hogy helytelen az ördögöt hibáztatnunk azért, mert nekem rosszul megy a sorom, vagy bajban vagyok. Igaz, hogy ő szolgáltatja az anyagot, ami minket tönkre akar tenni, viszont mi helyeseltünk, mi fogadtuk el. Tehát nem tolhatunk mindent az ördögre, hanem meg kell látnunk a mi felelősségünket.
Ha az ördöggel foglalkozunk, akkor szinte egy démoniába esünk. Ezzel őt dicsőítjük, és aki szenved, az a gyakorlatban nem kap segítséget.
Most azt a kérdést szeretném feltenni, hogy szellemi szempontból mi az okozója a be-tegségnek, zavartságnak - függetlenül attól, hogy lelki vagy testi. Mi a betegség okozója? Hogyan magyarázhatjuk ezt meg áttekinthetően? Tudnunk kell azt, hogy mi van mögötte és milyen lehetöségek jöhetnek egyáltalán számításba, hogy innen kiindulva tovább haladhassunk.
Második rész
A Biblia szerint két fontos dolgot kell látnunk:
Az első az a tény, hogy bűnösök vagyunk, mindnyájan, egyformán vétkezünk, mindnyájan elszakadtunk Istentől és bűnt cselekszünk annak ellenére, hogy visszatértünk az Úrhoz és Isten gyermekei vagyunk. Az, hogy bűnösök vagyunk, azáltal, hogy Isten gyermekei lettünk, nem semmisült meg. Bűnösök vagyunk ugyan, de nem az előzö, régebbi értelemben, hanem megkegyelmezett bűnösök. Ez nagy különbség. Meg kell állapítanunk azt a tényt is, hogy bűnök még fordulnak elő az életünkben, vagy fordultak elő, s ennek köze van ahhoz a másik tényhez, hogy betegek voltunk, vagy betegek lehetünk, lelkileg vagy testileg. Ezt nem akarom most részletezni, csak annyit, hogy egyáltalán a bűn, mint globális meghatározás, ez az ok.
A második a körülmény. A körülmények is megbetegíthetnek. Vegyük az otthon kapott nevelés befolyását.
Pl. egy tiranikus (önkényes, zsarnok) apánk volt, aki állandóan bántott, de elismerő szót soha nem mondott, nem dícsért, csak többet és többet akart, csak teljesítményt követelt és gyengédséget nem ismert, akkor lehetetlen, hogy ez hatás nélkül maradjon. Lehetetlen. Muszáj, hogy megbetegedjünk. Ez tehát a nevelés befolyása. A másik körülmény az otthoni életmód. Ha nem helyes módon élünk, például rosszul táplálkozunk, mivel többet eszünk mint kellene, ez túltáplálkozás és ha még ehhez a kellő testmozgás sincs meg, akkor előbb-utóbb elhízunk. Ebből pedig, attól függ, milyen tényezők játszanak még szerepet, pl. cukorbetegség következik. Azért, mert a legjobb hasnyálmirigy sem bírja a huzamos, állandó túlhajszolást, tehát a szegény hasnyálmirigy, ami inzulint termel, egy szép napon kifárad és már meg is van a cukorbetegség. Ha gyakorolhatok egy kis önkritikát, akkor meg kell mondanom, hogy az utóbbi napokban elég sokat fájt a hátam, és ez abból fakad, hogy többet ettem a kelleténél. Ez nem látható, de érzem. Ez is körülmény.
De most konkretizáljuk a dolgot.
Az, hogy körülmény, ez nagyon diplomatikusan hangzik, mert nem maguk a körülmények, a dolgok állása betegített meg, hanem az én hozzáállásom a körülményekhez. Rosszul reagálunk a környezetünk ajánlatára.
Elhatározhattam volna magamban, hogy nem eszem annyit, hiszen szabad akaratom van, hanem helyette többet mozgok.
Az a kövér, aki cukorbeteg lett, elhatározhatta volna, hogy kevesebbet eszik. Tehát az elhatározás. Túl egyszerű azt mondani, hogy hát a körülmények. Mi csináltuk a hibát, nem a körülmények. Na, most menjünk vissza a már említett példákra.
Ha tehát olyan tiranikus, kegyetlen apánk volt, akinek minden megnyilvánulása helytelen volt, akkor valóban mondhatjuk: beteg lettem, mert szörnyű sok rossz be-nyomásnak voltam kitéve, ingerlésnek a családi körben, amelyek engem így elferdítettek. Ez azonban még csak egy része az igazságnak, hisz nemcsak azért lettünk betegek, mert ilyen apánk volt, hanem -és itt jön a lényeg- mert ennek az apának a rossz viselkedésére mi helytelenül reagáltunk. Természetesen, mint gyerek, nem is reagálhattunk másképp. Még ha hívök lettünk volna is, lelkileg nem lettünk volna olyan érettek.
A reakcióképességünk sem volt olyan fejlett, hogy a sok rossz ajánlatra, provokálásra helyesen reagáljunk. A bekövetkezett eredmény szempontjából azonban -ez esetben a betegség szempontjából- teljesen mindegy, hogy miért reagáltunk helytelenül. A lényeg az, hogy helytelen akcióra helytelen reakciónk volt, ami betegséghez vezetett.
A rossz családi helyzetnél, mint körülménynél két tényező játszik szerepet. Az egyik a szülők viselkedéséböl eredő, erős betegítő hatás, a második pedig a saját, helytelen reak-ciónk arra.
Ha például az apa állandóan többet és többet követelt, mindig jobb és jobb bizonyítványt akart látni -mondjuk 7-8 éves korban- de elismerést, vagy dícséretet soha sem mondott, akkor mi erre, természetünkből kifolyólag, hasonló módon reagáltunk. Mert minden ember, kivétel nélkül egy reagáló lény. Mi mindig a másik akciója szerint reagálunk. Legfeljebb az eszközt változtathatjuk meg, másik kifejezésmódot használhatunk, de az effektus, a hatásmechanizmus, az hasonló. Ha az apa gonosz velünk, mert soha elismerést, dícséretet, szeretetet nem nyújtott, akkor mi is éppen ilyenek vagyunk őhozzá. De mivel alárendeltek vagyunk, így ugyanazt a hatást más formában adjuk vissza. Vagy lenyeljük, de elfelejteni nem tudjuk, a bosszúállás csak ezután jön. A magunk módján kitolunk vele és nem azt teszzük, amit ő szeretne. Talán a bizonyítvány ezután jobb lesz, de a másik oldalon arogánsak leszünk, feltűnőek, vagy más, - szóval valamilyen módon visszaadjuk. Így magunkban csendben forrunk és ellene vagyunk, dac él bennünk.
Ha egyszer azt mondja, na, szeress már! Akkor nem csókoljuk meg, vagy csak fenntartással, hiszen ezer eszközünk van a kölcsönt visszaadni.
A lényeg az, hogy ellene leszünk, amiből aztán valamilyen lelkizavar, betegség, egyoldalúság, vagy emberi hiányosság fakad. Egy probléma bizonyára lesz, de több mint egy és ezek együttesen betegséget okoznak. Tehát mindig van reakciónk a kívülről jövő igazságtalanságra, vagy nem jóra, de nem a kivülről jövő inger tesz beteggé magában, hanem a kívülröl jövö inger plusz a mi reakciónk.
Nem mondhatjuk, hogy a többiek a hibásak, hanem sokszor megbetegszünk magunk miatt. Persze, rögtön nem vesszük ezt észre, ezért mondjuk - igen, a körülmény tette, vagy a körülmény hozta magával.
Az elsö pillanatban igaznak tűnik az a véleményünk, hogy: igen, én azért lettem beteg, mert az édesapám így és így tett, ilyen és ilyen volt. Életünkben van egy kezdeti szakasz, amikor nem tudunk másképp, mint éppen az elmondottak szerint reagálni, vagyis magunkra betegítően hatni. Amikor a velünk közvetlen kapcsolatban lévő személyek viselkedése izgató, negatív, bűnös, vagy szeretetlen, tehát, ha más bánt és én rosszul reagálok erre, vagyis rosszért rosszal fizetek, akkor nem másnak, hanem saját magamnak ártok. Nem a felém irányuló negatív hatás károsít engem, hanem az én helytelen reagálásom. De menjünk tovább.
Kérdezhetjük: Milyen más okok állhatnak még fenn, hogy megbetegedünk?
Először is a bűn, mint cselekedet. Mondjunk erre példát. Tegyük fel, van egy hívő ember, önálló üzeme van és mivel igen törekvő, fejleszteni, bővíteni szeretné. Ezért elhatározza magát egy üzleti lépésre, bár tudja előre, hogy nincs anyagi fedezete rá. Mivel a szellemi síkon mozgó felesége ellene van, ez békétlenséget hoz a családba. Tehát a férjnek ez a lépése már eleve nem jó. Nem azért mert a felesége nem járul hozzá, mint akié az utolsó szó joga, hanem mert nincs meg a fedezet az elképzelés megvalósításához. Közben még más szempontok sem előnyösek, de ő mégis keresztülviszi a saját elképzelését. Ebből sok-sok nehézsége támad és végül - mondjuk alvási zavarai lesznek, vagy gyomorfekélye. Ez az, amikor valóban a maga hibájából betegedik meg valaki. Tehát konkrét bűnök miatt megbetegedhetünk. De lehet egy bűnsorozat is, vagy gyűlölet, vagy önsajnálat, amely nem egy kimondott fajta betegség, hanem többféle betegség okozója.
Harag és gyűlölet sokszor félelemben mutatkozik meg, bizonytalansághoz is vezethet, vagy képzelödéshez, mint például az üldözési mánia. Az önsajnálat depressziót okoz, de sok más organikus megbetegedést is.
Ha sokáig lelki nyomás alatt vagyunk, akkor ez a test egyszerűen megbetegszik. Úgy tapasztaltam, hogy a test képes sok betegítő hatást, impulzust felvenni, ami egy re-latív tehermentesítéshez vezet. Sokkal könnyebb egy gyomorfekélyt elviselni, mint állandóan bizonyos félelemtől gyötrődni. A gyomorfekély kellemetlen ugyan, de valahogy mégis jobb magában, mert minden félelmet és gyötrődést felvesz. Ha ez így van, akkor mondhatjuk, hogy ez egy sikerült mechanizmus.
Tehát, mi emberek egy olyan képességgel rendelkezünk, amely a lelki nyomásokat a testnek továbbítani tudja. A betegítő energiákat, hatásokat nem tudjuk csak úgy egyszerűen eltávolítani, megsemmisíteni, ennek meg kell járni egy utat. De, ha nem akarjuk a szellemileg helyes utat választani, akkor az mind megy a testbe. Ez viszont nem zavar minket, mert a mai társadalomban a betegség egy elfogadott, természetes dolog. Ha beteg vagyok, akkor inkább számíhatok mások sajnálatára, mint akkor, ha például félek. Ez is egy út, nem? De ez lényünkből fakadó bűn. Természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy vannak démonikus terheltségek. A Bibliában sok olyan esetet találunk, hogy emberek démonikus erők hatalmában vannak. És azt is ki merem mondani, hogy igenis sokszor hívő, újjászületett, Szentlélekkel keresztelt testvérek ilyen erőkkel fogva lehetnek. Nem teljes a személy, mert az az Úré. Ha újjászülettünk, akkor az Ő tulajdona vagyunk és nem a sötétségé, de bizonyos területen mégis démonikus erők telepedhetnek meg. Ezen a területen belevésődnek és meg is mutatkoznak. A Biblia ezt bizonyítja, nem mond ellent. Mert mikor megtértünk, akkor nem változott meg minden bennünk: lényünk, karakterünk, lelkünk nem formálódott át rögtön, csak a szellemünk és így még sok istentelen jellem, természet maradt bennünk a múltból. Ez mind lehetséges.
Ez nem ellentmondásos, egyik nem zárja ki a másikat. A lelkigondozási munkában ez valóban tapasztalható.
Most azt kell kérdeznünk, hogy ezek az okkult erők honnan erednek, amelyek bennünk bizonyos tünetet termelnek? Ezek okkult kapcsolatok, cselekedetek, amelyek a múltból erednek, vagy örököltük a családból. Az Ige azt mondja - ez az első parancsolat:
Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedböl és más idegen Istent ne imádj - mert ennek a szófogadatlanságnak a következménye a negyedik generációig is kihat. Ennek a parancsolatnak az áthágása igenis utóhatáshoz vezet. Ide tartoznak mind azok a dolgok, amelyek Isten előtt gyűlöletesek: kártyavetés, jövendőmondás, spiritizmus, a jóga, különböző ázsiai meditálási technika, bármilyen keleti vallással való foglalkozás, vagy ezekröl szóló könyvek olvasása, a kábítószerek élvezete. Tehát aki a boldogságot ebben keresi, vagy ez által mély ismeretre jut, ez mind mind az első parancsolat áthágása. Az okkult dolgok mellé soroljuk a gyikosságot is. Az Újtestamentum azt is mondja, a fös-vénység bálványimádás és ehhez jön még a perverzió. Nekünk hívőknek nem szabad a szexuális bűnöket nehezebb fajsúlyú bűnnek tekintenünk, mint a többi bűnöket.
Sok hitetlen igazán ítélkezik rólunk, amikor azt mondja, hogy ezen a téren igazságtalanok vagyunk. Ti hívők, olyan erkölcscsőszök vagytok. Azt hiszitek, hogy csak az a bűn. De én másról beszélek. Akkor, amikor az embereknél a szexuális bűn a határt átlépi és perverzióba megy át, akkor ez feltétlen okkult kötelékeket von maga után, ami az utódokra kihat. Minden olyan dolog, ami indirekt kapcsolatba hoz pl. ilyen filmek, könyvek – mert passzív módon is részt lehet venni ebben, anélkül, hogy tegyük - de ez is megkötöz. Nekünk most az a fontos, hogy nehéz eseteknél, rejtélyszerű megnyílvánulásoknál megfejthessük az Ige alapján a baj okát és felismerhessük, hogy melyik szimptómának ma a gyökere. Ha pl. Isten-ellenes impulzusokat fedezünk fel magunknál, amit nem akarunk, vagy kényszerítő tisztátalanság lép fel, akkor bizonyára démonikus erők játszanak szerepet. A démonikus erök kényszerítenek, mert Isten-ellenesek, Ige-ellenesek, Szent Szellem-ellenesek, ima-ellenesek, és ezen erők mind tisztátalanok. Az Ige egyaránt használja a démonok, tisztátalan lelkek, vagy gonosz lelkek kifejezést. Ha a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy bizonyos tünet ismételten jelentkezik - akár hogy is harcolunk ellene - és csak ritkán van győzelmünk, tehát kényszer áll fenn, pl. állandó félelem, vagy kényszer érzés forgalmas utcán keresztülmenni, vagy ismét tériszonyom van, ha félek a földalattin utazni, vagy egy áruházban hosszabb ideig lenni, ha mindig kényszerítve vagyok kételkedésre, félelemre, vagy ha állandóan, szinte kényszer alatt kételkedem, hogy engem az Úr valóban szeret-e, ha ez a kényszer szinte szenvedélyszerűen nyilánul meg, akkor fel kell tennünk a kérdést: Milyen idegen erők produkálják ezt bennünk?
Amikor azt tapasztaljuk, hogy olyat teszünk, amit mi nem akarunk. Egy kényszerítés, akaratunk és kívánságunk ellenére. Vagy más Isten-ellenes megnyilvánulások.
Most keresztényekről beszélünk, mert a lelkigondozás, az keresztényekre vonatkozik.
A nem-keresztényekkel való foglalkozást nem lehet lelkigondozásnak nevezni. Ha egy hívő azt mondja, hogy én igazán szeretem az Urat, örömmel jövök az Istentiszteletre, boldog vagyok, amikor imádjuk az Urat, de egy pár hónap óta szinte nem bírom már elviselni. Én magam is oda vagyok, hogy ilyen van, de a gyülekezetet szinte nem bírom ki, s a dicsőítés legyengít. Ezen kívül pedig az Igét sem tudom olvasni - de aztán ismét eltűnik minden. Ezek az úgynevezett Isten-ellenes impulzusok, a káromló gondolatok. Pl. mennyi igaz, valódi drága hívő testvér, akiknél az Istenfiúság nem kérdéses és mégis megtörténik, hogy pl. egy csúnya szó jut eszükbe a Szentlélek ellen, persze ezt nem mondják ki. Ezek olyan jelenségek, amelyek magyarázatra várnak, olyan erők, amelyek nem gyökereznek meg bennünk, de mégis hozzáférnek gondolatainkhoz, szavunkhoz, életünkhöz.
Ugyanez vonatkozik a tisztátalanságra is.Ha a hívő fiataloknak nehézségeik vannak szexuális téren és az, hogy érzéseikben, szavaikban, gondolataikban, vagy szemükkel sokszor mellélépnek, akkor ez bűn. Nem más, ez bűn. De ez megbocsáttatik, mert az Úr meg akarja bocsátani. Azonban ez nem démonikus megszállottság. De ha egy hívő azt mondja, hogy bármennyire is tiltakozom, a legkisebb ingerre rögtön bűnös gondolatok jönnek rám a másik nemmel szemben, sőt még perverz is - magam is meg vagyok ré-mülve. Imádkoztam, hogy vegye el az Úr és alkalomadtán sikerült is, de ez csak kivétel.
A hívők legtöbbnyire tudják a különbséget a bűn, mint tisztátalanság, vagy bűn, kényszer alatt. Ez kettő különböző dolog. Ha az utóbbi áll fenn, az említett értelemben, akkor bizonyára sötét erők vannak mögötte, vagy benne. A lényeg az, hogy a három megnyilvánulás meghatározó, döntő szerepet játszik megállapításainknál, és erre szükség van mielőtt cselekszünk szellemileg, hogy innen indulhassunk ki.
Én vigyázó, óvatos vagyok munkámban, ismételten az Urat keresem, nem teszek gyors diagnózist, hirtelen nem állapítok meg tényeket, de e három kritérium alapján soha-sem kellett egy diagnózist sem visszavonnom, az eredmény bizonyította ezt.
A negyedik kritérium, azaz döntő pont az, amikor valakinek természetfeletti képességei vannak, mint pl: jövendölés, jövendőlátás, álomlátás. Ha ezt magunknál, vagy olyanoknál, akik segítséget várnak felfedezzük, akkor ennek is okkult eredete van. Ezek maradványai egy parapszichológiai, természetfeletti képességnek, aminek köze van a mi múltunkhoz, vagy családunk múltjához. De ha szellemiek leszünk, akkor ezek eltűnnek.
A bajok, betegségek okozói közt kell megemlítenünk, amikor az illető családjának múltjában a terheltség vonala több generáción keresztül megfigyelhető, pl. fösvénység, vagy epilepszia, vagy szociális katasztrófa, mint pl. generációnként egy-két iszákos a családban. Ezek romboló erők ugyan, de túlzott jelentőséget mégsem szabad ezeknek tulajdonítani.
Visszatérve beszélgetésünk kezdetére, először is:
1. A kényszer.
2. Az Istentelen megnyilvánulás.
3. A tisztátalanság.
4. Negatív, természetfeletti erők, jelenségek.
Mi eddig azt kérdeztük, honnan jönnek életünkbe a betegítő energiák, hatások,
- legyen az démonikus, vagy sem. Ez az első kérdés. De mi van akkor, ha valaki 6-8 lelkigondozás után is, ahol már mindent megvallott, még mindig nem szabadult meg?
Itt jön a második fontos kérdés: Mi jogon maradt még mindig benne vagy bennem ez a negatív, romboló erő? Az eddigi lelkigondozás ellenére, hogy maradhatott még vala-mi?
Ezt a kérdést sokszor elfojtjuk, mert úgy gondoljuk, hogy a beteg meggyógyult, tehát milyen alapon formálnak jogot hozzá ezek a betegítő energiák? Ha ezt a kérdést jól megválaszoljuk és a beteg ezáltal belátásra jut és bűnbánatot tart, akkor ő megszabadul. De nem elég csak űzni a gonoszt. Ha ilyen a lelkigondozás, akkor az egyoldalú és nem vezet célhoz. Bűnbánat nélkül nincs gyógyulás!!! És most jön ide ez a fontos téma:
„ISTENFÉLELEM“
Az Istenfélelembe tartozik a tett bűnök, a cselekedett bűnök, mert a rosszat tenni, amit nem kellene és a jót nem tenni, amit pedig kellene, ezek mindenképpen betegítő energiák, okok. Általánosságban kifejezve, nehéz zavaroknál, betegségeknél ezeknek az erőknek joguk van maradni.
Egy példa: Tegyük fel, hogy bejött egy betegség, vagy probléma az „A“ bűn miatt.
De idöközben bejött egy „C“ bűn is. Az illető megtért ugyan az „A“ bűnéből, de az Úr még mindig hátráltatva van meggyógyítani az időközben bejött „C“ bűn miatt.
Ha valaki egy lelkizavar miatt megbetegedett, pl: gyűlölet miatt félelembe esett, de azt rendezte, beismerte, megbocsájtott és a félelme mégsem tűnt el, akkor most mi van? Igen ám, de ő egy más irányban nagyon helytelenül járt el, mert a fösvénység bűnébe esett. Így ez a fösvénység meggátolta az Urat, hogy megszabadítsa. Ha az Úr őt a félelemtől megszabadította volna, akkor ez az ő fukarságának a helyeslése lett volna az Úr részéről.
De az Úr ezt nem teszi. Ő azt szeretné, hogy mi a bűnbánatunk, szófogadásunk, megalázkodásunk által áldást nyerjünk. Ő minden szófogadó lépésnél szívesen adná az áldást, de lehet, hogy a várt gyógyulás, vagy áldás elmarad, vagy csak az áldás egy részében részesülünk azért, hogy -a részben visszamaradt baj vagy betegség- az illetőt, aki egy más ponton szomorítja az Urat, késztetve legyen a teljes szabadulásra. Kereső állapotban maradjon és nyílt legyen, akarjon ebből megváltozni. Ha az Úr őt teljes áldásban részesítené, akkor inkább elállná az útját annak a fejlődésnek, meggátolná, hogy megváltozzon. Talán durván festettem le kissé ezt a dolgot, de sokszor így van. Ezért válasszuk el ezt a kettőt egymástól.
1. Mi okozta életünkben a problémát?
2. Miért áll fenn még mindig az a probléma, annak ellenére, hogy az Úr segítségét kértük és mondtuk, Uram, szabadíts meg, s[t bűnbánatot is tartottunk, ahol kellett, de más helyen, ahol talán hibásak, bűnösök vagyunk, ott nem tartottunk bűnbánatot.
Azt látjuk mindenütt, hogy a hívők sajnos nem egészségesebbek, mint a nem-hívők.
Ez azzal magyarázható, hogy a hívők a magasabbrendű, isteni mércét ismerik, de nem tartják meg.
Egy átlag gyülekezetben rengeteg beteg van és ez szinte hihetetlen. Hihetetlen, hogy hívők között ennyi beteg legyen és sajnos Krisztus győzelméből nem sok látható. Sokat tanultam, amikor megpróbáltam egyes keresztényeken segíteni, hogy meggyógyuljanak. És itt az organikus betegségekre térek át, bár ezekről csak később akartam beszélni.
Szóval, legtöbbször sikerült is egy-két vagy több okot felfedezni, ami a betegséghez vezetett. Az ember tényleg imádkozott az illetővel, s azt gondolta, na, most minden me-goldódott, most már minden jó. De utánna sokszor tapasztaltam, hogy semmi sem változott meg. Ez nagyon elgondolkoztatott. Az ilyen eset gondoskodik arról, hogy az ember nem hirtelenkedheti el gyorsan egy jól megállapított elmélettel, hogy: „Na, mondd meg a bajod, én majd megállapítom az okát és így helyrejössz. Bűnbánatot teszel és máris meggyógyultál.“ Nyilván nem így van.
Ha az illető hívő, környezetével haragban, békétlenségben van, ha a gyülekezet pásztorát ki nem állja, erre is, arra is morog, haragszik, akkor igazán nem történik gyógyulás, sem szabadulás. Ezt a szempontot valóban ki kell hangsúlyoznunk, hogy ilyen dolgokból lehet találni olyan erőket bennünk, amelyek a betegségekhez vezetnek. Mi pedig most meg akarjuk tanulni, hogy az Istenfélelem, mint tömör formája az erkölcsnek, vagy részletezve is, mint keresztény erkölcs alapja, hogyan használ, mire jogosít, mert az Istenfélelembe négy pont foglaltatik :
1. A felismert jót tenni.
2. A békességet keresni és követni.
3. Alázatban járni.
4. A hazugságot, gonosz beszédet kerülni.
Ennek a négy pontnak az ellentétjei azok a gonosz betegítő erők, amelyek jogot formálnak hozzánk, ha helyet adunk nekik. Olvassuk, a pszihológusok azt mondják, hogy: „A tudás útján a sikerhez.“ Ránk ez nem érvényes, nálunk ez így hangzik:
„Őszinteség és igazság által a sikerhez.“
Az első lépés ugyan az Istenfélelemnél az, hogy a felismert jót tegyük és gonoszt kerüljük. De ha a négy lényeges pont közül bármelyiket is figyelmen kívül hagyjuk, akkor jogot formál a gonosz, hogy bennünk maradjon.
Előfordul, hogy elismert lelkigondozók teljhatalommal és valóban nagy buzgósággal imádkoznak és parancsolnak: „Az Úr Jézus nevében parancsolom, gonoszok, hogy távozzatok el!“ Ha ez órákon keresztül eredménytelen, akkor megtörténik, hogy megfáradnak, de nem helyes, ha feladjuk a harcot. Kitartóan kell kérdeznünk tovább és szeretettel. Így történt a mi példaként vett páciensünkkel is. Na, de mi történik akkor, ha mindkét szempontot tekintbe vesszük és mégsem szabadul meg az illető? Ilyenkor tovább kell haladni a feltáró munkában, amíg meg nem találjuk az okot. Ezeknek az ismerete a munkánkat megkönnyíti. Azonban a mi szabadulni kívánó páciensünk életét megnehezíti, mivel most ezen az újjonnan feltárt ponton is meg kell magát erőltetnie és bűnbánatot tartania, de az Úr előtt kedves lesz és meggyógyul, vagy ha nem teremt rendet az egész életében, csak egy szempontból akar megszabadulni, akkor beteg marad.
Az egészség az nagyon fontos, nagyon lényeges dolog. De, ami az Úrhoz való viszonyunkat illeti, ebben másodrangú szerepe van. Ha mindent megteszünk és az Úr előtt helyesen járunk el, a kapcsolatunk korrekt az Úrral, akkor az egészséget ajándékba kapjuk.
Mindezeket az elmondottakat sok csalódás kíséretében tanultam meg, amikor kezdetben betegekkel, gyötört, terhelt, kötözött személyekkel imádkoztam. Sok győzelmet átéltem, de volt egy sorozat, amikor semmi sem történt, annak ellenére, hogy mindent megtettem.
Kétségbeesésemben az eseteket még részletesebben áttanulmányoztam, a testvéreket vagy pácienseimet kikérdeztem és így teljesen egyszerűvé, világossá váltak a dolgok.
Egyszer egy diakonissza jött hozzám. Nehéz eset volt. Démonikusan terhelt. Többször jött hozzám és minden alkalommal megszabadult valamilyen problémájából. De történt egyszer, hogy semmi sem sikerült, sőt a többi baja is visszajött. Óh! Nagyon bántott, mert egy ilyen eset tényleg elrabolhat minden reményt az embertől. Később aztán kiderült, hogy ez a diakonissza összeveszett egy másik nővérrel és még egy távolabbi személlyel is. Mindezek nem voltak nagy dolgok. Kikérdeztem. Óh -csak egy kis békétlenség- mondta. Így aztán arra kértem, hogy most az én jelenlétemben kérjen bocsánatot az Úrtól, hogy ilyen kiállhatatlan volt az ő munkatársához és barátnőjéhez. És hogy most ezen személyeknek megbocsájt az Úr előtt, sőt tartózkodni fog a jövőben bármilyen negatív gondolatot a szívébe engedni velük szemben, Isten segítségével. Ezt megtette. Ezután én csak röviden imádkoztam, a gonosz erőket megkötöztem. Ő felállt és azt mondta: -Megszabadultam! Jól vagyok! Minden eltűnt! - Igen, és valóban megszabadult. Ez nagyon elgondolkoztatott engem. Láttam, hogy az Igében mindez meg van írva.
Az első alapelv a gyógyulás útján valóban az, hogy megkérdezzük a mi testvéreinket, akik segítséget keresnek, hogy meg tudnak-e bocsájtani szívből, mindenkinek. Ter-mészetesen azután, miután már a cselekedeti bűnöket elrendezték.
A megbocsájtásról már sokat beszéltem más alkalommal, de most újból meg kell ismételnem a betegséggel és a gyógyulással kapcsolatban, mivel ez alapvető feltétel. Ha nekünk meg kell bocsájtani, akkor az a szituáció áll fenn, hogy valaki másnak nem volt igaza és mi erre rosszul reagáltunk. Tehát a másik objektív hibája velünk szemben -mert innen indul ki a dolog- viszont nekünk kell megbocsájtani.
Az Úr világosan mondja, ha mi bűnbocsánatot nyertünk, akkor mi is bocsássunk meg. Ez az üzenet a megbocsájtás üzenete, amely az egész világon, ahol a Szentlélek által megújulások vannak - különös hangsúlyt kap. Akárhová megy az ember azt látja, hogy a megbocsájtás üzenete fontos szerephez jutott, mert az Úr azt akarja, hogy az Ő népe egészséges legyen. Ez nem működik megbocsájtás nélkül. Szerintem több mint 50 %-a a maradandó, beteges zavaroknak -mindegy milyen eredetű- ezzel függ össze, hogy a hívők nem tanultak meg igazán megbocsájtani.
Nekünk sokszor homályos, visszamaradt elképzelésünk van arról, hogy a megbocsájtás egyáltalán mit is jelent. Megbocsájtani annyit jelent, mint isteni síkon mozogni, isteni síkon cselekedni. Ha egy másiknak velem szemben nem volt igaza, ő engem megsértett, megsebzett, rosszat tett, mégis nekünk kell megbocsájtani, elengedni, elfelejteni. Nekünk egy magas erkölcsi jogunk van, de kötelességünk is. Ilyenkor Isten előtt, nem emberek előtt, meg kell vallanunk: „Uram, megbocsájtok neki, amiben ellenem vétkezett! Megbocsájtom neki azt a tettet, ezt és ezt a gonoszságot, vagy kitolást, vagy viselkedést, vagy rossz cselekedetek egész sorát, mégpedig úgy, ahogy a Máté 18. rész-ben írva van!“
Olvassuk, hogy a gonosz szolga, akinek tömérdek adósságát az Úr elengedte, de ő, az ő saját szolgatársának a csekély kis adósságát nem tudta elengedni, ezért a következő dolog történt vele. Elsősorban az elengedett adósságait az Úr visszavonta, másodszor, a hóhérok, a gyötrők kezébe adta. Erre nagyon figyeljünk fel. Ezt meg kell értenünk szellemileg, mert nagyon lényeges dolog.
Ha a példázat mondanivalójánál maradunk, akkor láthatjuk, hogy az Úr az elengedett vétkeket ismét ránk teheti. Ez egy erős kijelentés - alig merem kimondani, hogy az Úr a megbocsájtott bűnt ismét felrója és az elengedett adósságot ismét követeli. A második ami történt, hogy börtönbe került ez a szolga. A harmadik pedig, hogy át lett adva a hóhéroknak, a gyötrők kezébe, ami az Ige szerint démonikus erőket jelent.
Ez valóban azt jelenti testvéreim, hogy a gonoszok az Úr parancsára gyötörnek minket, ha mi nem bocsájtunk meg. A démonok nem csak az ördög szolgái, hanem vadállatok is. Az Úr ránk engedi, ha mi nem bocsájtunk meg. A láthatatlan világban mintha egy szerződés létezne, ami Istent hátráltatja vagy nem engedi, hogy bennünket őrizzen a gonosz világ támadásaival szemben akkor, ha mi nem tudunk megbocsájtani. A gonosz szolga esete a Máté 18. részben egy kulcs az igazi lelkigondozási munkában. Tovább írva van, hogy addig gyötörtetünk, amig az adósság ki nincs fizetve. Ha figyelmesen olvassuk, észrevesszük a kezdetén, hogy a gonosz szolga, mielőtt azzá lett, el kellett volna adnia mindenét, feleségét, gyermekeit, stb.
Összefoglalva azt jelenti, ha valaki teljes megbocsájtást nyer Krisztus által és nem bocsájt meg, az ilyen gyötrelmet vesz magára. Még ez a leggyengébb kifejezésmód. Ez mind azt jelenti, hogy jól tesszük, ha nagyon igyekszünk megbocsájtani, és pedig nem általánosságban, hanem esetről-esetre és személy szerint. Ezt az Ige mondja és azt jelenti: az Urat kell kérnünk, hogy mutassa meg. Nem mi kutatjuk, nem magunkat analizáljuk,
a múlt szemétjében kutatva, hanem az Urat kérdezzük és Ő gondoskodik róla, hogy azok az esetek jussanak eszünkbe, amelyek reprezentatívak minden más esetre nézve, ahol megsebzettek voltunk, ahol belül megháborodtunk, ahol ellene voltunk vagy agresszívak voltunk, vagy bosszúállók. Ha ezen eseményeknél, ami az Úr juttatott eszünkbe, a megbocsájtást kimondjuk újtestamentum-i rend és követelmény szerint, akkor két dolgot élünk át :
1. Leválunk azon személytől, akihez kapcsolódtunk a rossz viszony által, mert ha az emlékezetünkből el is tűnt, de belülről hozzá voltunk kötve.
2. Az Úr megáld, mert a gyötrők és közénk lép és megtiltja a további szenvedést.
Nem lehet eleget beszélni a megbocsájtásról és különösen arról, hogy hogyan is kell azt tenni.
Ha az Úr azt mondja, bocsáss meg a te tanárodnak, aki téged igazságtalanul megbüntetett - történhetett 5 évvel is ezelőtt. Ez elég könynyű dolog. Akkor mi az Úrhoz folyamodunk és azt mondjuk: Uram, én megbocsájtok a Te szereteteddel annak az embernek.Teljesen előttem van amikor az egész osztály előtt megszégyenített, ahogy engem igazságtalanul megbüntetett, pedig nem voltam hibás - az ő rosszindulata volt. Sokáig ellene voltam, minden gondolatom és érzelmem, emócióm, indulatom és hangulatom csak bosszú volt, de mostantól kezdve: „Állj!“ - tovább nem leszek ellene.
Ez még egy egész egyszerű eset. De ha az Úr egy másik esetet hoz elém. Talán a mi szüleinket. Az Úr úgy a jelenből, mint a múltból elénk tárhat dolgokat. Ha kérjük, Ő spontán és sorrendben mindent meg fog mutatni. Ezek után pedig nemcsak imádkozunk és az Úrtól bocsánatot kérünk, hanem az illetőt meg is áldjuk, ha még él.
Imáinkban imádkozunk érte és jót teszünk vele és visszautasítunk minden előző érzést és haragot, mert az ördög nem nyugszik és gondoskodik arról, hogy ilyen helyzeteket visszahozva, megkísértsen. Ilyenkor pedig ki kell mondanunk: nem! Én elhatároztam, hogy megbocsájtok és ebben maradok. Nem foglalkozom ezzel az esettel. Nem engedem, hogy az foglalkoztassa gondolataimat és akkor győzünk és megszabadulunk.
Ha ezen a ponton jogot adunk a gonosz erőknek, hogy hozzánk férkőzzenek, akkor azzal, hogy megbocsájtottunk, vissza is vettük ezt a jogot és így miénk lesz a győzelem. Így valóban megszabadulunk minden különösebb kínlódás és órákig tartó harc nélkül.
Ha szófogadás és bűnbánat - a legtöbb szabadulás bűnbánaton keresztül történik.
Az ördögűzés csak egy fajtája annak, hogy hogyan szabadulunk meg. Ha egészségesek akarunk lenni,akkor ennek az előfeltétele az, amit nekünk kell tenni, és ez a szófogadás.
Ha megalázzuk magunkat, akkor ez a tény ad lehetőséget az Úrnak, hogy tegye, amit már régóta szeretett volna tenni. Ha mi azon nyugtalankodunk, hogy egy dolgot jóvátegyünk, akkor nagyon meglehet, hogy ennek a dolognak a rendezetlensége volt a döntő pont, ami miatt eddig imáink meghiúsultak. Ha mi szívböl megbocsájtunk, és ezen az oldalon maradunk és valóban áldjuk azokat, akik minket átkoznak, mert nemcsak megbocsájtani kell, ez ugye nem elég, nekünk a jót is kell tenni, nemcsak a rosszat nem tenni. Tetőzzük ezt még meg azzal, hogy megáldjuk azokat, akiknek megbocsájtottunk. Ámen!
Harmadik rész
Tegnap megpróbáltunk elindulni egy úton és megállapítottuk, hogy bizonyos kategóriájú jogoknak kell fennálni, amik szerepet játszanak és hozzásegítenek, hogy betegítő energiák bennünket gyötörjenek. Én tudatosan használtam ezt a kifejezést, hogy „betegítő energiák“. Természetesen ezt esetenként osztályozni kell. Tegnap megpróbáltuk néhány példán bemutatni, hogy mik lehetnek az okok, amelyek betegítenek. Arra a felismerésre jutottunk, hogy elsődlegesen nem fontos tudni, hogy az egyedi esetekben mi betegíti a testvért, vagy testvérnőt, akin segíteni kell, hogy az csak bűn-e, vagy bűn és körülmény, vagy helytelen beállítottság, viselkedés, vagy démonikus befolyás, vagy démonikus erők abban a személyben. Összefoglalva azt mondjuk, hogy ezek: „betegítő energiák“.
Nem az a lényeg, hogy az első pillanatban tökéletesen átlássuk a személy helyzetét és múltját, hogy azáltal a mi tudásunkból kiindulva segítsünk a betegen. Fennáll ben-nünk az az elképzelés, hogyha tudjuk pontosan a beteg múltjában lejátszódott dolgokat, hogy miken ment keresztül, mik voltak a mélységei életének, akkor megállapítjuk, hogy ez és ez áll fenn, tehát így és így tudunk rajta segíteni. Ebben van igazság, de mégis csak egy része az igazságnak.
Sokkal fontosabb az a kérdés, hogy a beteg miért beteg még ma is? Miért vannak jelen még ma is azok az erők és okok, amelyek az illetőt régen is gyötörték. Ez a kérdés sokkal fontosabb. Az analízis fontos, de a terápia sokkal fontosabb. Egyszóval: nem csupán tudás és ismereten keresztül jutunk a javuláshoz, hanem elsősorban őszinteség és engedelmesség által.
Az elsö kérdés az: milyen okból van problémája? Ez fontos, de ezzel még nem jutunk tovább. A második kérdés fontosabb: A régi okok miért képesek még ma is működni?
Talán emlékeztek rá, egy pár példán próbáltuk bemutatni, hogy az „A“ ok, ami 20 évvel ezelőtt történt egy „B“ hiba által, vagy téves elhatározások sorozatán keresztül még ma is működhetnek. Első kategóriáját a jogoknak korábban kitárgyaltuk, és eleget hangsúlyoztam már, mégis újra mondanom kell döntő fontossága miatt, hiszen a lelkigondozásnak 95%-a ettől függ, ezzel van kapcsolatban, hogy: „megbocsájtájtás“! Akármennyit is beszélünk erről, ez érvényes marad. Most pedig az következik, hogy ezt az első kategóriát, tudniillik a megbocsájtást összekössük az Istenfélelemmel. Talán azt kérdezitek: mi köze van ennek az Istenfélelemhez? Mivel ezt tegnap nem fejtettük ki, most pótolom.
Még egyszer felsorolom az elveket. Megpróbálom kiemelni, hogy az Istenfélelem mennyire fajsúlyos és tartalmas dolog. Rájöttünk arra, hogy az Istenfélelem az Úr szemében olyan fontos, hogy minden parancsolatot, feladatot és kötelezettséget megelőz. A Prédikátor 12,13-ban minden tudás summája, amit egy hívő a száján kimondhat ez: „Féld az Isten, és tartsd meg parancsolatait. Mert ez minden embernek kötelessége.“
Az Istenfélelem még a parancsolatok megtartása előtt áll. Az Istenfélelem az egy olyan parancsolat, amely minden más parancsolatot megelőz. Négy alapvető kategória van, amit a lelkigondozónak tudni kell, mert különben nem képes a baj bázisának gyökerét megtalálni.
1. A cselekedett bűn.
Ezt már alaposan kitárgyaltuk. Ezen azt értem, ha valaki minden bűnét megvallja, kivéve egyet nem, amit a múltjában cselekedett és elrejti és nem vallja meg, akkor imádkozhat érte száz lelkigondozó is, akkor sem fognak tudni rajta segíteni, mert Isten csak az őszintének segít. Pl. ha valahonnan 2000.- Ft-ot sikkasztottam és minden bűnömet megvallottam, de ezt az egyet nem és az életemben problémák állnak fenn és tele vagyok bajokkal, akkor hiába imádkoznak az én összes problémáimért, amíg ezt az egyet el nem rendezem, és jóvá nem teszem.
Az Istenfélelem megvilágításában ez a cselekedet bűn, aminek az ellentéte: a jót tenni, amit felismertem. Most pedig folytassuk a megbocsájtással, ami egyenlő a békességre igyekezéssel. Ha nincs megbocsájtás, akkor nincs gyógyulás. Megbocsájtás annyit jelent, hogy egy elválasztottságot összekötni, újra egyesíteni. Meg nem bocsájtás pedig azt jelenti, hogy ha valaki az én személyemet megsértette és én erre a bosszú, a harag álláspontját választom, amivel elszeparálom, elszigetelem magam. Ezt más szóval békétlenségnek nevezzük. Ez a disszhamónia, ez szétválasztottság. Viszony, ami szét lett rombolva. Ha az Igében erre alátámasztást keresünk, az így hangzik: „Boldogok a békességre igyekzők“ - más fordítás szerint: „Boldogok akik békét teremtenek....“ Tehát békességre igyekezni és létrehozni. Itt látszik meg, hogy Isten előtt miért olyan fontos a megbocsájtás. Megbocsájtás tehát annyit jelent, hogy békességre törekszem, békességet keresek, ami végül is az én javamra lesz. Nem is mások végett elsősorban, hanem saját magam javára. Ha megbocsájtunk, mi vagyunk az áldottak.
A Példabeszédekben is azt olvassuk, hogy aki bölcs, az a saját maga számára bölcs. Tehát aki megbocsájt, az saját magának tesz jót, még ha abban a pillanatban a meg-bocsájtás nehéznek is tűnik.
Volt egy alkalom, amikor a megbocsájtásról beszéltem és ez valakinek sok volt.
A következőket mondta nekem: -Ide figyelj testvér, ezt így is, meg úgy is lehet érteni. Nekem már annyi bajom van, és akkor te mindennek a tetejébe azzal jössz, hogy én bocsássak meg!? Ó, testvéreim, ez egy nagyon jó példa a félremagyarázásra, amikor az emberek nem tudják, hogy mi lenne a jó számukra. A könnyebbik oldalt válasszák és helyet hagynak a szívükben a bosszú és a harag kellemes érzésének, ami azonban nem vezet szabaduláshoz. Ez csak pillanatnyilag látszik könnyebbnek. Ha az lenne a szemünk előtt, hogy: „Uram! Lemondok erről az élvezetről, ami a bosszúállásban van, mert ezen múlik a szabadulásom és én megbocsájtok, nem haragszom rá, szeretem,“ - akkor megszabadulnak.
Ez pontosan az az eset, amikor valaki hosszabb időn keresztül börtönben van, odaláncolva a falhoz és valaki odanyújt neki egy kulcsot, abba a kezébe, amelyik szabad és azt mondja: -Ezzel kinyithatod a láncot és akkor szabad leszel. Erre az illetö azt feleli:
-Az én nehéz bajomban még ezt is én csináljam? Így fogjuk fel sokszor a megbocsájtást. Egy kis fáradsággal jár ugyan, az biztos, de megéri. A szabadulás nagysága azonban nincs ezzel a kis fáradtsággal arányban.
Hogyha a megbocsájtást most az Istenfélelemmel hozzuk párhuzamba, akkor azt látjuk, hogy a megbocsájtásban bennefoglaltatik a békességre igyekezés. Maradjunk most azoknál az eseteknél, amelyeknél démonikus behatások állnak fenn. Nem egy betegítő energiáról beszélek, hanem démonikus behatásról. A gyakorlatban előfordulhat, hogy bizonyos megaláztatásból kifolyólag és más okból, az illető, aki bajban van, már régen megvallotta akkult dolgait, amiből megszabadult, meggyógyult. De alighogy rendbe jött és a lelkigondozó elment, már vissza is csúszott. Ez olyan mint egy forgóajtó. Mi történt ilyenkor? Az egész eseményben a következő történt. Az egyik kezemmel az Úrhoz kiáltottam és azt mondtam: Uram, szabadíts ki ebből a nehéz helyzetből! Azt mondtam, Uram, szükségem van a Te segítségedre és én lemondok, elszakítom, eltávolítok magamtól minden démonikus erőt és megbánom mindazt, amit ezen a téren vétkeztem. De a másik kezünkkel pontosan az ellenkezőjét tettük - odanyújtottuk az ördögnek és vele kooperáltunk, azaz együttműködtünk. Tehát elhallgattunk dolgokat, amit még nem rendeztünk le, vagyis, mi tudtunk dolgokat, amiről nem szóltunk. Itt van a mondanivalóm lényege. Nem elég az Úrhoz kiáltani segítségért és azt mondani, elszakítom magamat mindattól, amivel Ellened vétkeztem és egyidejűleg együttműködöm a gonosszal, ugyanis démonikus motivációt vonok magamra azzal, hogy nem bocsájtok meg.
Szakadás, eltávolodás, megosztás, meg nem bocsájtás, disszharmónia, ez mind a sötétség világának a síkja. Ha én erről szép csendben hallgatok, -azáltal, hogy nem bocsájtok meg- akkor én elismerem, igenlem a gonoszt és tudatosan ezen a síkon vagyok. Látjuk már az összefüggést ?
Most a harmadik pont következik, az „ellenszegülés.“
Ami a megbocsájtást illeti, az világos ügy. Nekem csak azt kell tudni, hogy ki bántott meg és meg kell bocsájtanom annak a személynek. Ez egyszerű, csak akarni kell.
Az ellenszegülés viszont nem fogható fel ilyen egyszerűen. Az ellenszegülés olyan viselkedés, amit nem lehet könnyen áttekinteni. Ha az Urat segítségül hívjuk, hogy felvilágosítást adjon, akkor felismerjük, mint olyan cselekedetet, ami minden keresztény életében előfordulhat. Ellenszegülés alatt ne azt képzeljük, hogy valaki felemelt ököllel fenyegetőzik, és durván kimutatja érzéseit, nem. Ez egészen finoman elrejtőzködhet a szívben és szerény formában is jelentkezhet.
Világosan mondja az Ige, az I.Sámuel 15-ben, amikor az Úr megparancsolta Saulnak, hogy írtsa ki az amálekitákat, de ő megkegyelmezett a királynak, a zsákmánynak egy részét, ami az Úr szemében gyűlölt volt, megtartotta és még egy vallásos cselekedettel áldozatot is hozott ebből az Úrnak. Ekkor megbízta az Úr Sámuelt: Menj el, mond meg Saulnak: „Bizony többet ér az engedelmesség az áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél. Olyan az engedetlenség, mint a varázslás bűne, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás.
Ezzel elértük azt a síkot amit kerestünk. Aki ellenszegül, az a gonoszok vagyis a sötétség hatalmának erejébe, életformájába, működéskörébe kerül. Tehát az ellenszegü-lés az a varázslás és a bálványimádás bűne. Fontos hogy életet kapjon ez a szó és megértsük, hogy valójában mit is jelent ez?
Igazán akkor értjük meg legjobban, ha magunk is benne voltunk és egy valódi bűnbánaton keresztül megszabadultunk. Ezt általában csak akkor látjuk be, hogyha ezt megelőzően őszinte szívből megbocsájtottunk. Ha komolyan vettük a megbocsájtást minden téren, akkor képesek vagyunk megérteni azt is, hogy mi az, hogy ellenszegülés.
Az ellenszegülésben mi vagyunk a baj, a bűn kezdeményezi, ezért itt mi vagyunk rászorulva arra, hogy Isten bocsásson meg nekünk. Nem úgy, mint az előző pontnál, a békétlenségben, amikor nekem kell a másik felé megbocsájtani. Az ellenszegülés az a viselkedésmód, amely magában foglalja az Istenfélelemben előforduló pontok ellenkezőjét. Először is az, hogy kívánja a rosszat tenni. Másodszor: nem törődik azzal, hogy békétlenséget szerez. Harmadszor: feljön benne a kevélység, fennhéjázás és a gőg.
Aki ellenszegül, az fölénybeli bűnt tesz. Az emberekkel szemben agreszzív. Uralkodni akar rajtuk, le akarja őket tiporni, amivel a békét megsemmisíti. Ezenkívül a másik és az ő viszonyában fölényben akar lenni, győztes a másikon, aki keresztülviszi, hogy uralja a másikat.
És már itt is vagyunk a büszkeségnél. Tehát az ellenszegülés az a viselkedésmód, ami büszkeségből a másikon uralkodik, hogy lenyomja és a másik az ő alárendeltje legyen és ehhez ő a gonosz erejét használja. Az Ige azt mondja, hogy mi hívők is lehetünk ellenszegülők az újjászületés után. Lehetséges az, hogy gondolatban, szóban, még a szívben is elismerjük azt, amit az Ige tár elénk és mégis, a gyakorlatban talán tudat alatt, az ellenség síkján mozgunk.
Ha gyakorlatban vagyunk ellenszegülők, akkor nem elég, hogy csak szóban mondjuk: -Uram, bocsájtsd meg és én eltávozom az egyes rossz cselekedeteimtől, vagy okkult dolgoktól. Az ellenszegülést fel kell ismerni, belátni és véget vetni.
Egy példa : Ha páciensemmel, vagy testvéremmel beszélgetek, akkor hagyok időt, hogy elgondolkozzon. Sokszor napokra is szükség lehet. Ilyenkor azt ajánlom, írja fel, ami eszébe jut, sorrendben.
1. A cselekedet bűnei. Ez gyorsan megy, mindenki tudja, miket követett el.
2. Megbocsájtandók. Ehhez már idő kell.
3. Az ellenszegülés. Itt leginkább nem jut eszébe semmi az illetőnek. De ha vár és elgondolkozik, akkor egyszer csak sok minden kidugja a fejét.
Pl. Ilyen formában jön a gondolat. Tulajdonképpen én nagyon izgatott vagyok szüleimmel szemben. Aztán észreveszitek, hogy nem csak ővele, hanem házastársatokkal szemben is fennáll ez az idegesség. És ez már természetessé is vált és még másokkal szemben is fennáll ez az idegesség. Egy idő elteltével aztán ez elkezd gyötörni, bántani benneteket és bűnbánatot tartotok felette. S ekkor Isten kinyitja szemeiteket, s azt mondjátok: hogy létezik ez, hogy ilyen ellenszegülő vagyok és ez eddig nekem nem volt tuda- tos ?
Ez az amit Isten velünk tenni akar, hogy felismerjük és meglássuk magunkat, hogy tulajdonképpen milyenek is vagyunk, mint keresztények. Sokan azt mondják, hogy abban a helyzetben nem bírtam másként tenni.
Ha nem egy ilyen idegesség vesz rajtunk erőt, akkor erőt vesz például egy kedvetlenség, vagy duzzogás. Ez is az ellenszegülésböl fakad. Ha rájövök arra, hogy ilyen vagyok és ez bennem dolgozik, és akarok megszabadulni ezektől, akkor ez lehetséges Jézus Krisztus által. De nekünk kell bocsánatot kérni az Úrtól.
Az ellenszegülésnél az áll fenn, hogy mi másokat megbetegítettünk, megsértettünk, megsebeztünk, nehezményeztünk. Ennek mi vagyunk a szerzői. lyenkor az Úr azt mondja, ne csak tőlem kérj bocsánatot, hanem azoktól is, akiket megbántottál, bántalmaztál. Abban az esetben, hogyha más bánt meg engem, akkor nekem sohasem kell bocsánatot kérni, hanem csak meg kell bocsájtani a szívemben. Ha mi valakit csak gondolatban bántalmaztunk, akkor nekünk nem kell odamenni és bocsánatot kérni, csak ha valaki átélte a mi bántalmazásunkat.
Akkor nekünk oda kell menni. Ha engem ez bánt, akkor ezt egy semleges személlyel beszéljem meg és imádkozzam ki.
Ha mi az ellenszegülést beismerjük és Isten segítségével megvalljuk, és kimondom, hogy nem akarok ideges lenni, nem akarok kiborulni, nem akarok lázadni, nem akarok agresszív lenni, nem akarok mérges lenni, ekkor kettős áldásban részesülök. Elsösorban Isten megbocsájt, különösen, ha megalázom magam és elmegyek bocsánatot kérni s ez már a szabadulás is lesz, mert részben távozik az a természet - lehet, hogy lassan, de az is lehet, hogy rögtön. Másodszor pedig a láthatatlan világban, ahol ez a szerződés érvényes, Isten az Ő jogához jut, a pozitív kap hangsúlyt és Ő ezáltal védelmezni tud az ellenséggel szemben, aki készenlétben áll bennünket bántalmazni és gyötörni. Ez az értelme és áldása ennek a folyamatnak.
Így jutunk el a negyedik ponthoz, ami már az ellenszegülésben is benne van, éspedig a: „büszkeség“ -hez. Ha erről a pontról beszélünk, akkor nem nagyon találunk visszhangra testvéreinknél. Leginkább ez a válasz: nem értem. Én? Büszke? Sokszor kaptam már ilyen választ. Én? Én minden vagyok, biztos, de nem büszke. Sőt még hozzá is teszi: éppen az az én bajom, hogy tele vagyok kisebbségi érzéssel. Távol állok a büszkeségtől. Majdnem hogy azt mondja: Bárcsak lenne bennem egy kis büszkeség! De nincs is olyan dolog nálam, amire büszke lehetnék. Ezek az úgynevezett bizonykodások, mentegetőzések. Pedig, ha ezen az úton megyünk, hogy:
1. A cselekedet bűnei
2. Meg nem bocsájtás
3. Ellenszegülés = lázadás
akkor előkészített az út a büszkeséghez és eztért be kell, hogy lássam azt, hogy büszkeség van nálam. Ha erre rájövök, akkor ez még nagyobb felfedezés mint az ellenszegülés leleplezése. Ha az ember erre rájön, akkor azt mondja: soha nem gondoltam, hogy nálam büszkeség is van.
Természetesen segítséget, felvilágosítást kell nyújtanunk testvérünknek abban, hogy mit is jelent a büszkeség. Ekkor ő ezt hamar be is látja. Ha büszkeségröl beszélünk, akkor ismét meglátjuk a párhuzamot az Istenfélelemmel kapcsolatban.
A Példabeszédek 8,13-ban olvassuk :
„A kevélyt és a kevélységet gyűlölöm!“
Tagadhatatlan, hogy mindnyájunkban van büszkeség. Abszolút alázatos ember, vagy keresztény nincs. Állandóan ki vagyunk téve a büszkeség lehetőségének, hogy valamire, vagy valamit beképzeljünk. De én egy olyan fokú büszkeségről beszélek, amikor az egy lényeges motívum és bizonyos erő, a mi életelhatározásainkkal együttműködik.
A büszkeség ebben az értelemben megbetegít. Ezt az értelmezést általánosíthatjuk és megvigasztalhatjuk magunkat. Ó, hát mindenkiben van büszkeség, vagyis nem min-denki alázatos, ezért aztán nem is tulajdonítunk ennek kellő jelentőséget. De ez nem így van.
A büszkeség különböző mértékben befolyásolja életünket. Azt megmondani ugyan nem tudom, hogy mikor erénytelenség vagy mikor betegséget okozó erő. De a gyakorlati lelkigondozásban tapasztalni fogjuk. A büszkeség olyan szó, amit fel kell bontanunk.
Ha valaki azt mondja, hogy én nem vagyok büszke, akkor megkérdezhetjük: talán érzékeny (sértődékeny) vagy? És ilyenkor jön az első felébredés. Sokan mondják:
-érzékeny (sértödékeny)? Az igen, az vagyok. Érzékenység, ez egy másik kifejezés a büszkeségre.
Aki nem büszke, az nem is lehet érzékeny. Aki viszont érzékeny, az biztos hogy büszke.
Az érzékenység a büszkeségből kapja minden impulzusát.
Sokan meglepődnek és azt kérdezik: Az érzékenység valóban ilyen komoly dolog lenne? De még folytatom.
Az érzékenység után közvetlen következik az önsajnálat. És az önsajnálattól a be-tegségig az út nagyon rövid. Az önsajnálat már magában véve betegség. Itt is azt mondhatom: ha az egy bizonyos mértéket elér, akkor a depresszió elkerülhetetlen.
Persze más következmények is lehetnek, nem kell ennek okvetlen depressziónak lenni.
A zavaroknak egész sorozata tulajdonképpen az önsajnálatból fakad, közvetlenül onnan gyökerezik.
De ezen a ponton a legtöbbnek aztán kinyílik a szeme. Ilyenkor megkérdezhetjük: Na,hogy állsz a megvallással, mármint az Úr Nevének megvallásával Át fogjuk élni azt a választ:
-Az Urat megvallani ? Itt valóban nehézségeim vannak.
Ez kereken megmondva annyit jelent, hogy ő olyan büszke, hogy kérdéses esetben inkább hallgat, minthogy megvallja Jézust. Ez sok problémát vonz magával. Ha valóban meg akarunk gyógyulni, akkor legyen bennünk annyi bátorság, hogy belássuk ezt és megbánjuk. Ez nagy igazság, hogy bizonyos gyógyulás nem történik meg a büszkeség megvallása és az életünk súlypontjának az alázatra való áthelyezése nélkül.
Van már egy pár szomorú tapasztalat a hátam mögött. Nem sok, de ez elég. Eszembe jut egy fiatal leány, aki hozzám jött egy sorozat problémával. A vezérproblémák félelem és depresszió volt. Ez volt a két legfontosabb probléma. Az ő esetében is ezek szerint a pontok szerint foglakoztam vele és kezdetben aktív volt. Azonban, amikor az el-lenszegüléshez, vagy a lázadáshoz értünk, akkor már nehézségek támadtak, mert ezt nem ismerte fel és azt mondta, hogy ilyen az én természetem és én ilyen vagyok. Ő ezt így fogta fel, habár tudtam, hogy mások egész más véleménnyel vannak róla. A büszkeségből viszont nem látott magán semmit. Volt egy művészete, a büszkeség elrejtése.
A vallásoskodással rejtette el ezt, mert mesterien tudott imádkozni. Ez is büszkeségét támasztotta alá és nem volt benne semmi, a valódi összetörtségből, alázatból. Ezért nem javult a betegsége, sőt még rosszabb lett.
Mi is hibát követtünk el, amikor imádkoztunk vele, mielőtt ő ezeket a pontokat belátta volna és megbánta volna. Ezt követte a kétely, tehát kételkedett a hitben és ez erős dep-resszióvá vált. Ilyet többször átéltem, hogy nem volt javulás, mert büszkeség volt az illetőben.
Gondoljuk most mégegyszer át, mi is az a büszkeség? Beszéljünk erről, hogy jobban megfoghassuk. A büszkeség, ez az ős bűn.
A büszkeség, az önállóságra való törekvés. Függetlenség Istentől, dacára annak, hogy állandóan Isten nevét használjuk.
Büszkeség : az az igyekvés, hogy nem létező tények és cselekedetek által akarunk valamik lenni, érvényesülni. Tehát a büszkeség egy gyakorlatba áttett hazugság. Ha-zugsággal való együttműködés. Olyasmire vagyok büszke, ami nincs.
A büszkeségben a hatalomra vágyás gondolata van elrejtve, párosítva a ha-zugsággal. Mivel ez igy van a hazugság lényeges szerepet játszik a büszkeségnél.
A Példabeszédeknél azt olvassuk, hogy a bukás előtt kevélység jár. Ezt az igét sokáig nem értettem, mert azt gondoltam, hogy aki büszke az biztosan el fog bukni. De az Ige nem így mondja. Hanem úgy, hogy a bukás elözménye a büszkeség. Az Ige világosan mondja, hogy mindaz aki bukik, az előtte büszke volt.
Most biztos eszetekbe jutnak személyek, akik bizonyos hibákba estek, bizonyos területen elbuktak, s akkor azt mondtuk, hogy hát ezért történt, azért történt, mert hát a családi helyzet stb. De megmondom nektek őszintén: a valódi ok a büszkeség volt.
A lelkigondozásban gyakran átélem, hogyha pontosan és alaposan kivizsgálom, minden bukás előtt ott volt a büszkeség. Ez egy gyilkoló erénytelenség. Ezért törekedjünk nagyon arra, hogy valóban alázatosak legyünk.
Testvéreim! Ne legyünk ebben közömbösek! Külföldön jártam és 5 napos tartózkodásom alatt annyi olyan esetet hallottam, amikor kiváló, értékes Isten szolgái, valódi harcosok - elestek. Mindegyik esetben büszkeség állt fenn. Szörnyű volt látni. Csak azt tudtam kiáltani: Uram, őrizz meg ettől!
A büszkeségtől! Borzasztó volt azt látni, hogy Isten szolgái milyen magaslatot el tudnak szellemeileg érni és milyen mélyre tudnak esni. Rájöttem, hogy ez a bűn -minden más bűn előtt- amely Isten szolgáit elbuktatja.
Három tény miatt buknak el Isten szolgái: 1. Kevélység, büszkeség
2. Pénz
3. Nők
A valóságban leredukálhatjuk csak erre az egyre: büszkeség. A többi okok ezután következnek. Ezt nem most akarom tovább kifejteni, de az Ige világosan megmondja, mert a büszkeség hazugsággal van kapcsolatban. Mivel a hazugság elvakít, a büszke elvakul és ezért esik is el. Tehát mellé lép, nem lát. De most ne csak másra gondoljunk, hanem magunkra is. Ha valaki ezt az utolsót nem látja be, a büszkeséget nem ismeri el, nem fog teljes győzelemre jutni.
Én tudom, hogy az Úr kegyelemből már előre sok jó eredményt ad, de egy végérvényes, igazi siker -ami mutatja gyümölcsét- nem lesz lehetséges. Az illető vagy visszaesik, vagy nem ér el odáig, hogy olyan igazi, mély kapcsolatban legyen az Úrral, vagy a betegsége nem lesz teljesen eltávolítható.
De mi történik azon testvérekkel, vagy testvérnőkkel, akik azt mondják: -Szép és jó, de mindez rám nem tartozik, mert nekem inkább kisebbségi érzésem van, én semmi se vagyok, sőt még a semminél is kisebb. Engem valóban nem lehet semmire sem használni. Képességeim nincsenek, még alázatosabb vagyok mint az a szó, hogy „alázat“. Na, mi van az ilyenekkel ?
Az ilyen a valóban büszke. Ő a csalódott büszkékhez tartozik. Azokhoz, akik az ő saját céljukat sohasem érik el. Azért nem érik el, mert túl magasra teszik. A büszkeségben lehet egy egy kis sikerre is szert tenni, ha az ember eredményt tud felmutatni. De a büszkeség mellett csalódhattok is, úgy, hogy a kilátástalanságba torkollok. Meg van az érvényesülési vágy, a sikervágy, tudásvágy, nagyravágyás -ezek mind jó ambiciók- amik mégsem valósultak meg. Az illető kisebbségi érzetében csak azt látja, hogy: nem valósult meg. De a motívációt, hogy: nagyravágyás, azt nem látja.
Aki valóban semmi, aki igazán elhiszi, hogy Isten szemében semmi sem és ehhez Isten erejét kéri és átéli, akkor ő megtapasztalja, hogy az Úr az övét hozzáteszi. Ekkor nem képződhet kisebbségi érzés, mert részére minden az Úrtól jön. Ez mind stimmel és igaz. Ez nem túlzás. Az ilyen személy nem lehet lelki beteg, mert az önsajnálat hiányzik. Tehát a valóban alázatos olyan messze van a leki betegségtől, depressziótól, mint a napkelet a napnyugattól. Ezzel szemben, aki tele van komplexekkel és csökkent, lebecsülendő érzésekkel, az depresszív, mert a depresszió a büszkeségből él.
Itt most be is fejezem, de szeretném összefoglalni és megkérdezni, mit is használ nekünk a gyakorlati lelkigondozásban ez a felállítás?
A jelentőség abban van, hogy nincs feltétlen szükségünk magasan kidolgozott, tökéletes diagnosztikára, hogy minden fonalat és összefüggést a múltból kidolgozzunk, átlássunk, hanem Istenben bízva elhiggyük, hogy ha az illető az Úr előtt megalázkodik, bűnbánatot tart, megbocsájt, lázadását belátja és abbahagyja, akkor valóban elérte az igazság alapját. Így Isten biztosan cselekedni fog. Ezáltal a saját felelősségünktől fel vagyunk mentve, hogy a mi teljhatalmunk által hozzuk ki a bajban lévőt. Így az Úr lesz a felelős és a gyógyító, az illető pedig ezen lépések által megmutatja, hogy igen, ő is akarja. Másképpen kifejezve, ha nekünk sikerülne is az összefüggéseket felfedezni, hol nyitotta ki a kaput az ördögnek, mi indította el a betegséget és mint egy nyitott könyvet látnánk magunk előtt, úgyhogy azt mondhatnánk, hogy egy teljes, hiánytalan képet látunk, sőt még ha nagy teljhatalommal rendelkeznénk is - mindennek dacára teljesen egészséges nem lenne az illető, csak akkor, ha ő is tartja magát az Istenfélelemnek ezen négy pontjához. Bűnbánat nélkül nincs teljes megkönnyebbülés, megoldás, gyógyulás.
Természetesen a bűnbánatot konkretizálnunk kell. Ezzel tartozunk a betegnek, hisz nem vagdalhatjuk csak a fejéhez, légy már alázatos, tégy bűnbánatot! Ő pedig azt sem tudja, hogy is tegye. Mindent meg kell magyarázni szeretettel, részletesen, világosan és szeressük őt, imádkozzunk érte. Nyújtsunk neki segítséget, hogy belátásra jusson, hogy vonzódjon.
Ezt mind tennünk kell, hogy mi is igazi példák legyünk. A felelősség végül is örajta van, és így elhesegetjük azon elképzelését, hogy rajtunk keresztül gyógyul meg, hogy a mi erőnk által kap segítséget, mert ezeket a reménységeket, elképzeléseket, amiket ők gondolnak, amikor hozzánk jönnek, meg kell szeretettel semmisítenünk. Ennek az az útja, hogy megmondjuk:
Az Úr az, aki téged meggyógyít és te vagy az, akin múlik a javulás.
Jézus azt mondta az embereknek, akik hozzá jöttek és hittek; mint a vérfolyásos asszony is, aki Őt hátulról megérintette: „A te hited gyógyított meg téged!“
A gyógyulás hitből jön, de Ő adja az erőt.
Az Úr értékeli a mi bevetésünket, őszinteségünket, szófogadásunkat. Abban a kijelentésben, hogy: „A te hited gyógyított meg téged!“ - ez mind bele van foglalva. Fontos, hogy testvéreinket ehhez a lényeghez vezessük, a valódi keresztényi erkölcshöz.
ÁMEN !